Itthon
Egykor katonák, nemesek, érsekek és harcosok lakták – ma csendes tanúja a múltnak, s még mindig őrzi a bátor Szondi György nevét, aki 1552 nyarán életével pecsételte meg a hűség és bátorság örök példáját.
Drégely vára ma közigazgatásilag Drégelypalánk községhez tartozik, amely egykor két település volt: Drégely és Palánk. Drégely, a régebbi község, már az Árpád-korban létezett, egy 1274-ben keltezett oklevél is említi Dragul néven.
Drégely vára a tatárjárás utáni korszakban, valószínűleg a 13. század második felében épült, IV. Béla parancsára, hogy a Hontpázmány nemzetség tagjai révén védelmet nyújtson a környéknek. Később a rettegett Csák Máté uralma alá került, majd halála után királyi kézbe visszakerülve újabb sorsfordulók következtek: 1438-ban Pálóci György, esztergomi érsek tulajdonába jutott, aki vadászkastélyként használta a már akkor is kiváló stratégiai ponton álló építményt.
A vár hadászati szerepe a 16. században, a török előretörések idején vált kulcsfontosságúvá. 1544-ben Esztergom, Vác és Visegrád is török kézre került – így Drégely vára maradt az utolsó védelmi pont, amely a Felvidék értékes bányavárosait őrizhette. Szondi György, a vár kapitánya, szerény eszközökkel, alig több mint száz fős őrséggel próbálta megerősíteni a falakat, felkészülni az elkerülhetetlen ütközetre.
Ali budai pasa serege 1552 júliusában érkezett meg a vár alá, mintegy 10–12 ezer fővel. A túlerő nyomasztó volt, a vár kicsiny, de elszánt védőserege pedig szívósan ellenállt. Szondi nem adta meg magát. Az ostrom néhány napig tartott, a várfalakat ágyútűz gyengítette, majd végül betört a túlerő.
Szondi György és vitézei hősi halált haltak. A legendák szerint Szondi, mielőtt elesett, két apródját – Sebestyént és Lászlót – török fogságba küldte, hogy életük megmaradhasson és elmesélhessék a vár védelmének történetét. A hősi helytállás híre futótűzként terjedt a korabeli Magyarországon – sőt, az emléke azóta is él a köztudatban.
Arany János is versbe foglalta e történetet Szondi két apródja című balladájában, így lett Drégely vára a magyar hősiesség és önfeláldozás örök jelképévé.
A romhalmazzá lőtt Drégely várát 1593-ban a tizenöt éves háború alatt felgyújtották, majd 1605-ben Bocskai foglalta el, 1644-ben Rákóczi Györgyé lett, 1649-ben pedig rövid időre ismét török kézre került, végül 1663-ban az oszmán had végleg elhagyta. Innentől Drégely várának még álló falait a múló idő rombolta tovább.
A Drégely-vár megmaradt falai máig fenségesen ülnek a hegytetőn. A látogatót először egy széles nyereg fogadja, ahonnan feltárul a belső vár maradványa: omladozó kőfalak, egykor volt bástyák lenyomatai, s a központi épületrészek alapjai. A vár szerkezete követi a hegygerinc formáját, hosszúkás, szabálytalan alaprajzú elrendezése jól alkalmazkodik a természetes terephez.
A felújítási munkák az elmúlt években igyekeztek megóvni az omladozó részeket, így biztonságosan bejárható, de megőrizte vadregényes, régies hangulatát. A legmagasabb pontról lenyűgöző kilátás nyílik a Börzsöny lankáira, az Ipoly völgyére és tiszta időben akár a Felvidék távoli dombjai is látszanak.
A várnál elhelyezett információs táblák segítenek abban, hogy ne csak nézzük, hanem valóban megértsük a romokat – térképek, rajzok és idézetek révén visszarepülhetünk a 16. századba.
Szondi György emlékét egy szerény, de megrendítő emlékmű is őrzi a vár belsejében. A kövek közül kilátszó bronztábla azt hirdeti: a hősiesség nem az erő, hanem a hűség mércéjén mérettetik.
Drégely várát 1990-ben hivatalosan nemzeti örökségnek nyilvánították.
Drégelypalánk település központjából indulhatunk útnak a vár felé. A Várkapitány Étterem és a COOP ABC mellett jobbra kell kanyarodnunk, Ipolyvece irányába. Elhaladunk a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ előtt, majd a „Drégelyvár felé” és „Drégelyvár Szabadidőpark” feliratú útjelző táblákat követve haladunk tovább.
A falut elhagyva egy apró köves, úgynevezett makadám útra térünk rá, amely nagyjából 3 kilométer hosszú, és a Sáferkút nevű forrásig személygépkocsival is járható. Ez az út a vasúti sínek vonalát követi, keresztezi a 2-es főút impozáns betonviaduktját, és a Hévíz-patak, valamint a pincesor mentén vezet.
A Drégelyvár Szabadidőpark elágazásánál egy kijelölt parkolóban (P) hagyhatjuk az autónkat. Innen gyalogosan folytatódik az út: a vár egy körülbelül 45–60 perces, helyenként meredek emelkedőkkel tarkított túrával érhető el. Bár a kaptatók próbára teszik az állóképességet, a történelmi hely szelleme és a Börzsönyre nyíló lélegzetelállító panoráma minden lépésért kárpótol.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!