Székesfehérvári Palotavárosi skanzen – a múltat idéző utcácska a lakótelep tövében

Székesfehérvár hazánk egyik legnagyobb városa és történelmünk jelentős helyszíne, hiszen a középkori magyar állam legfontosabb központja volt.

A települést Géza fejedelem alapította a 970-es évek elején, és Szent Istvánt követően még 15 királyunk választotta végső nyughelyéül a székesfehérvári Bazilikát, s 36 királyunkat koronázták meg falai között.

A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. Az ország első alkotmányát, az Aranybullát 1222-ben itt hirdette ki II. András király.

A királyok városának nyugati városrésze, Pa­lo­ta­vá­ros, két kö­zép­ko­ri kül­vá­ros­ból, a Szi­get­ből és a Rác­vá­ros­ból ala­kult ki.

A Pa­lo­ta­vá­ros észa­ki ré­szét ké­pe­ző Rác­vá­ros fő­ut­cá­ja a Rác ut­ca volt, amely­ben a 16. szá­zad má­so­dik fe­le óta össz­pon­to­sult mind­az, ami a szerb (rác) nem­ze­ti­ség it­te­ni tör­té­ne­té­hez kap­csol­ha­tó. A tízemeletes panelházak tövében húzódó utca deszkakerítéses, meszelt falú, nádfedeles házaival, valamint az 1774-ben épített templommal a 80-as évek óta skanzenként őrzi az egykori Rácváros hangulatát. Egy egész városrész tűnt el, s egy rövid kis utcaszakasz őrzi emlékét.

A csodálatos, 130 méteres utcaszakasz helyreállításáért Székesfehérvár Europa Nostra-díjat kapott.

A városrész az iparosok lakhelye volt, s nevének semmi köze sincs a székesfehérvári királyi palotához. Neve valójában Palotai külváros (latinul: Suburbium Palotense, németül: Palotaer Vorstadt), mivel a Belváros (Vár, Castrum) Palotai kapuja előtt feküdt, s rajta vezetett keresztül a Várpalotára menő út.

A városrészt főleg szerb családok lakták, ma is áll még az utcában a szerb ortodox templom. A skanzen házainak egyikében helytörténeti múzeum, egy másikban kézművesműhely működik.

A Rác utca 11. számú házban 1988-ban nyílt meg Palotavárosi emlékek címmel a Palotaváros történetét és néprajzát bemutató kiállítás. Ez az egyik legtipikusabb szerb földműves ház, amely teljes mértékben őrzi eredeti berendezését. A hátsó szobában látható kiállítás a Palotaváros egykori társadalmát, életmódját idézi fel.

E városrész híres volt kézműveseiről, iparosairól. A patakokkal, csatornákkal szabdalt terület elsősorban a sok vizet igénylő mesterségek (csapók, vargák, tobakosok, tímárok) számára volt megfelelő. A 17-18. században betelepülő szerbek (rácok) közül sokan kereskedelemből éltek. A kiállításon a régi palotavárosi mesterségekhez kapcsolódó tárgyakat, munkaeszközöket, dokumentumokat is tanulmányozhatunk.

Egy következő helyiségben a Dietrich-kalaposműhely berendezése, szerszámai, gépei láthatók. Pa­lo­ta­vá­ros hí­res ka­la­pos di­nasz­ti­á­já­nak meg­ala­pí­tó­ja az 1891-ben fel­sza­ba­dult Diet­rich Ede volt, akit fia, Ist­ván kö­ve­tett a Szömörce majd a Csapó utcában működő mű­hely­ben. A múzeum 1986-ban tőle vásárolta meg a kalapos szerszámokat és a teljes felszerelést.

Ha Székesfehérváron jársz, látogass el a Koronázó Bazilika Romkertjéhez, tekintsd meg az Országalmát és a Városház teret, a Bory-várat, s a város csodálatos templomait, múzeumait is.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!