Székesfehérvári Palotavárosi skanzen – a múltat idéző utcácska a lakótelep tövében
Székesfehérvár hazánk egyik legnagyobb városa és történelmünk jelentős helyszíne, hiszen a középkori magyar állam legfontosabb központja volt.
A települést Géza fejedelem alapította a 970-es évek elején, és Szent Istvánt követően még 15 királyunk választotta végső nyughelyéül a székesfehérvári Bazilikát, s 36 királyunkat koronázták meg falai között.
A 11. században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. Az ország első alkotmányát, az Aranybullát 1222-ben itt hirdette ki II. András király.
A királyok városának nyugati városrésze, Palotaváros, két középkori külvárosból, a Szigetből és a Rácvárosból alakult ki.
A Palotaváros északi részét képező Rácváros főutcája a Rác utca volt, amelyben a 16. század második fele óta összpontosult mindaz, ami a szerb (rác) nemzetiség itteni történetéhez kapcsolható. A tízemeletes panelházak tövében húzódó utca deszkakerítéses, meszelt falú, nádfedeles házaival, valamint az 1774-ben épített templommal a 80-as évek óta skanzenként őrzi az egykori Rácváros hangulatát. Egy egész városrész tűnt el, s egy rövid kis utcaszakasz őrzi emlékét.
A csodálatos, 130 méteres utcaszakasz helyreállításáért Székesfehérvár Europa Nostra-díjat kapott.
A városrész az iparosok lakhelye volt, s nevének semmi köze sincs a székesfehérvári királyi palotához. Neve valójában Palotai külváros (latinul: Suburbium Palotense, németül: Palotaer Vorstadt), mivel a Belváros (Vár, Castrum) Palotai kapuja előtt feküdt, s rajta vezetett keresztül a Várpalotára menő út.
A városrészt főleg szerb családok lakták, ma is áll még az utcában a szerb ortodox templom. A skanzen házainak egyikében helytörténeti múzeum, egy másikban kézművesműhely működik.
A Rác utca 11. számú házban 1988-ban nyílt meg Palotavárosi emlékek címmel a Palotaváros történetét és néprajzát bemutató kiállítás. Ez az egyik legtipikusabb szerb földműves ház, amely teljes mértékben őrzi eredeti berendezését. A hátsó szobában látható kiállítás a Palotaváros egykori társadalmát, életmódját idézi fel.
E városrész híres volt kézműveseiről, iparosairól. A patakokkal, csatornákkal szabdalt terület elsősorban a sok vizet igénylő mesterségek (csapók, vargák, tobakosok, tímárok) számára volt megfelelő. A 17-18. században betelepülő szerbek (rácok) közül sokan kereskedelemből éltek. A kiállításon a régi palotavárosi mesterségekhez kapcsolódó tárgyakat, munkaeszközöket, dokumentumokat is tanulmányozhatunk.
Egy következő helyiségben a Dietrich-kalaposműhely berendezése, szerszámai, gépei láthatók. Palotaváros híres kalapos dinasztiájának megalapítója az 1891-ben felszabadult Dietrich Ede volt, akit fia, István követett a Szömörce majd a Csapó utcában működő műhelyben. A múzeum 1986-ban tőle vásárolta meg a kalapos szerszámokat és a teljes felszerelést.
Ha Székesfehérváron jársz, látogass el a Koronázó Bazilika Romkertjéhez, tekintsd meg az Országalmát és a Városház teret, a Bory-várat, s a város csodálatos templomait, múzeumait is.