Koronázó Bazilika Romkertje Székesfehérvár
Székesfehérvár, Koronázó tér 1, 8000 Magyarország
A Szent István által alapított Szűz Mária prépostsági templom emlékét őrzik Székesfehérvár belvárosában, a püspöki palota közelében látható falmaradványok.
A templom első említése 1031-ből származik. A háromhajós, négytornyú épület 1543-ig a magyar királyok koronázó temploma volt, a középkorban 38 magyar királyt koronáztak itt. A tragikusan hirtelen elhunyt Szent Imrét apja, az államalapító Szent István király, a saját nyughelyének építtetett bazilikában temettette el.
Később 14 magyar király és számos királyi családtag talált itt örök nyughelyet. Itt tartották az országgyűléseket, itt volt a királyi trón, itt őrizték az ország kincstárát, az állami levéltárat, a koronát, a jogart, a kardot és a palástot. 1601-ben felrobbant, majd köveit a XVIII. században fokozatosan elhordták az új építkezéshez. Az 1862-ben elkezdett ásatások a mai napig tartanak. A terület kialakítására, feltárására és bemutatására 1938-ban, Szent István halálának 900 éves évfordulója alkalmából került sor.
A ma is látható mauzóleum és árkádsor Lux Géza tervei szerint épült. Itt kapott helyet az a szarkofág is, mely Szent István földi maradványait foglalta magába.