Palkonya, a dombra futó történelmi pincesor faluja
A Villányi-hegység lejtői között bújik meg Palkonya, a kevesebb mint 300 lakosú picinyke falu.
Ódon épületei, csinos portái, felújított temploma és a szőlőhegyet koronázó kápolnája is “megér egy misét”, de maga a falu hangulata, tiszta levegője, a kultúra és a bor találkozásának minden megélt pillanata regényessé teszi a palkonyai kirándulást, és mágnesként vonzza a turistákat.
A sváb falucska – hazánkban elsőként – 2007-ben Európai Kulturális Faluja lett.
A község legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi domboldalt beborító, 53 présházból álló országosan védett műemlék pincesor. De nemcsak a pincesor, hanem a házak is hagyományos külsőt mutatnak.
Palkonya kellős közepén áll Magyarország egyik legszebb körtemploma.
A 19. század elején Batthyány János földbirtokos által építtetett klasszicista stílusú körtemplomot Juranics Antal pécsi kanonok szentelte fel Szent Erzsébet tiszteletére 1816-ban.
A torony 38 m magas, süvege pirosra festett bádogból készült
Itt helyezték el a kápolna két harangját, melyhez 1844-ben Pécsett egy harmadikat öntettek.
A szőlőhegyi Szent Bertalan-kápolna 2006-2007-ben épült csak természetes anyagokból.
Helyi terméskőből, kézi vetésű téglából, méhviasz falszigeteléssel, égetett agyagcserép fedéssel, mészhabarcs vakolathímekkel.
Szőlő és szőlő mindenhol
Palkonyát a dombokon hosszan nyújtózó szőlősorok és három halastó veszi körbe.