A mátraverebély-szentkúti barlangok, ahol egykor a remeték éltek
Ilyenek a remetebarlangok, melyek évszázadokon át nyújtottak otthont a világtól elvonulni kívánó barátoknak.
Hogy mikor és kik alakították ki a Meszes-tető déli oldalában a remetebarlangokat, sajnos nem tudjuk pontosan, valószínűsíthető, hogy már létező, természetes barlangok megnagyobbításával hozták létre a remeték.
A Nemzeti Kegyhely fölé emelkedő Meszes-tető üledékes kőzetekből, miocén kori, 13-14 millió éves meszes homokkőből épül fel.
A különböző módon összecementált üledékes kőzetek jól faraghatók, amelyet ki is használtak az itteni remeték, akik ebbe vájták hajlékaikat.
Több fülkét is kialakítottak, volt konyha, több hálóhely, étkezőhelyiség, kamra, és kápolnák. A helyiségek méretei különböztek, a legnagyobb a két kápolna és a konyha, melyek belmagassága 1,9 és 2,6 méter közötti.
Mindkét kápolnába oltárt, a jobboldaliban az oldalfalból előreugró karéjos végződésű keresztet faragtak ki a puha mészkőből.
Bár a helyi legendák a 18. századra datálják az építményeket, ennek azonban ellentmond, hogy a remetei életforma addigra többnyire kiveszett a hazai szerzetesi közösségekből, és egyébként is, más források szerint az utolsó, aki elvonultan élt a fülkékben, a kegytemplomban eltemetett Dobát Jozafát, 1767-ben halt meg.
Az sem egyértelmű, hogy a 11. századi Szent László-legendához köthető, a 13. században már forgalmas búcsújáróhelynek számító kegyhely, vagy ez a néhány remetebarlang épült ki korábban, de valószínűsíthető, hogy eredetileg az utóbbiakat is a középkorban létesítették, a későbbi lakók legfeljebb alakítottak rajtuk.
A remetebarlangok elhelyezkedése sem lehet véletlen.
Ma is csak egy szűk ösvényen közelíthetőek meg, ami hangsúlyozza a világtól való elvonulást, ugyanakkor az előttük lévő teraszról jól szemmel tartható az egész környék.