A Kálvária valójában plébániatemplom, amely egyben kegytemplom is, így búcsújáróhely, ahová számos hívő zarándokol el.

Törökszentmiklóst a csodálatos Alföldi táj öleli körül, a vidék csendje harmóniát áraszt, elmélkedésre késztetve az arra járókat. A város neve és történelme összeforrt az Almásy családdal, akik királyi adományként kapták a község területét. A török hódoltság alatt elnéptelenedett területet 1720-ban Almásy János földesúr katolikus és református telepesekkel népesítette be, akik 1789-ben templom építettek, mely a város legrégebbi műemlékvédelem alatt álló épülete. II. Almásy János segítségével épült meg a szentháromságról elnevezett főplébániai Római Katolikus templom, valamint a Kálvária Kápolna létrejötte is az Almásyak nevéhez fűződik.

A Kálvária-dombon álló plebániatemplom jellegű épületet ma is kápolnának nevezik az itteni lakosok, melyet 1756 és 1761 között építtette az említett Almássy-családból származó zsadányi Almássy János a Fájdalmas Szűz tiszteletére, és pedig azért, hogy a halom körül elterülő, akkor katolikus temetőnek méltó dísze legyen. A család 1819-ben még felújította a kápolnát, azonban a 19. század közepén a telket és a rajta álló szakrális épületet eladta a szajoli Fehér Lajosnak. Több tulajdonosváltás után a Magyar Püspöki Kar, Angelo Rotta budapesti pápai nuncius kezdeményezésére 1938-ban a szervita rend gondozásába adta. A szervita szerzetesrendet 1234-ben a Firenze melletti Monte Senarion alapította hét előkelő olasz férfi, a Fájdalmas Szűzanya tiszteletének terjesztésére és 1304-ben hagyta jóvá működésüket XI. Benedek pápa.

A Fájdalmas Szűz Plébániát az egri érsekség 1948. május 2-án hozta létre, és ugyanebben az évben XII. Pius pápa egy Szűzanya-kegyszobrot adományozott a templomnak, amely a római Addolorata szobor másolata. A kegytárgy a Nagykunsági Mária-Napok keretében érkezett a városba, melyet Mindszenty József bíboros, hercegprímás koronázta meg. Az ő nevéhez fűződik a kápolna kegyhellyé avatása is.

A Kálvária fejlesztése az ünnepségek befejezése után a szervita házfőnök irányításával tovább folytatódott, és a templomtest bővítéséhez mindenki jó szívvel adakozott. Id. gróf Almássy Imre 40 kg-os harangot adományozott a Kálváriának. A szentélyt is és a sekrestyét is ekkor építették. Ekkor készült az oldalhajó fölött a kórus folytatásaképpen a kis oratórium (kápolna), és az oldalhajó a kórussal együtt. 1949. március 16-tól július 3-ig a kápolnát kibővítették a baloldali oldalhajóval, a fölötte készített karzattal és a márvány főoltárral. Az építkezéshez rengeteg társadalmi munkával járultak hozzá az itt élők, melyet Lipták János, törökszentmiklósi építész szervezett és vezetett. A szerviták terve a templom külsejének átalakítására vonatkozólag nem valósult meg, mert 1950-ben az állam a szerzetesrendek működését megszüntette. Távozásuk után a Kálvária-templom lelkészi teendőit az egri Főegyházmegye papjai látták el, és látják el ma is.

A Kálváriát az egész város hívő közössége máig szereti és látogatja, még a másik plébánia területéről is sokan érkeznek. Folyamatosan karbantartják, belsejét háromszor festették, utoljára 1987-ben, amikor az ornamentális részt a kalocsai „pingáló” asszonyok két leghíresebb népművésze, özv. Vén Lajosné és leánya, Szvitek Antalné festette. A kegyszobor mellett „szomorú” kalocsai mintát alkalmaztak. Így a sötétebb keret még jobban kiemeli a Fájdalmas Anya alakját. Az itteni díszítőfestés páratlan népművészeti alkotás.

A Kálvária kápolnából idővel plébániatemplom lett, és búcsújáróhely is, ahol minden év szeptember harmadik vasárnapján tartják a főbúcsút, amelyet körmenet zár.