A Szatmári Múzeum élő történeteket mutat be, ahol érezni a maradandó értékek és a népi kreativitás iránti mély tiszteletet.

Mátészalka Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye második legnépesebb települése, mely négy egykori önálló település – Máté falu, Belszalka, Külszalka és Ejeg – összeolvadásával jött létre. Ezek a falvak a hatalmas és szinte áthatolhatatlan Ecsedi-láp szomszédságában feküdtek, és az évszázadok során fokozatosan egybeépültek. A 18. század elején a vidék a befolyásos Károlyi család birtokába került, ami óriási fejlődést indított el. Mátészalka megkapta a mezővárosi rangot, és az iparosodó, pezsgő, zsidó polgársággal teli mezővárosig izgalmas utat járt be. A város „aranykora” a 19. század második felére és a 20. század elejére tehető. Ekkor épült ki a vasútvonal, megjelentek az első komoly gyárak (gőzmalom, szeszgyár), amihez nagyban hozzájárult az itt élő zsidó közösség. Ők adták a város kereskedelmi és ipari elitjét, köztük az iparos-kereskedő Schwartz Mórt, a helyi közvilágítás elindítóját.

Mátészalkát ma a „Fény városa” néven is ismerik. A város nevezetességeinek többsége a hangulatos Kossuth Lajos utcán koncentrálódik, ahol ma is ott áll a Szalkai–Schwartz-ház, amely a Szatmári Múzeum különleges kiállítóhelyeként működik. Az egykori zsinagóga ma kulturális és emlékezési térként funkcionál, a Kossuth utca 5. szám alatt pedig az egykori főispáni épület, a Péchy-palota áll, amely évtizedek óta a Szatmári Múzeum főépületeként szolgál.

A Szatmári Múzeum a város egyik legjelentősebb építészeti emléke, a térség szellemi és tárgyi örökségének, valamint a Szatmár-kutatásnak az egyik legrangosabb központja. A Szatmári Múzeum kiállításai két nagy egységben kaptak helyet: a főépületben a régió kulturális, néprajzi és művészeti értékeit mutatják be, hatalmas udvarán pedig a százdarabos kocsi- és szekérgyűjtemény csodálható meg. Az utca túloldalán áll a Szalkai–Schwartz-ház, melyben villamosítástörténeti kiállítás, Tony Curtis-emlékszoba és az 1000 darabból álló, lenyűgöző babagyűjtemény várja a látogatókat.

A főépület állandó kiállításai és tematikus termei

Maga a főépület: a Péchy-palota 
A Péchy-palota önmagában is jelentős helytörténeti emlék. A múzeumnak otthont adó polgári palota az 1920-as évek elején épült, és a Trianon utáni Csonka-Szatmár vármegye főispánjának, Péchy Lászlónak a magánlakása volt. Az épület falai között a kor legfontosabb politikusai fordultak meg; 1923 júniusában maga Horthy Miklós kormányzó is megszállt itt a főispán vendégeként. Az épület elegáns architektúrája önmagában is a két világháború közötti Mátészalka közigazgatási és társadalmi központi szerepét idézi. Bár a belső tereket a múzeumi igényeknek megfelelően átalakították, az épület máig megőrizte elegáns, patinás hangulatát.

A Péchy Szalont kifejezetten azért alakították ki, hogy őrizze az épület egykori, magas rangú lakóinak emlékét, és megidézze Péchy László főispán magánlakásának eleganciáját. A teremben főúri és polgári bútorok, valamint személyes emléktárgyak tekinthetők meg. A vitrinekben és a falakon a családhoz köthető személyes tárgyak, mindennapi használati eszközök, valamint korabeli családi fényképek és portrék láthatók. Külön kiemelést kapnak az 1923-as kormányzói látogatáshoz kapcsolódó dokumentumok és emlékek. A szalon hangulatát a polgári háztartás elmaradhatatlan kellékei, finom porcelán étkészletek, kávés- és teáskészletek, valamint míves ezüst gyertyatartók és dísztárgyak teszik teljessé.

A szalon miliője tökéletes ellenpontját képezi a főépület másik szárnyában látható, a szegényebb rétegek és a parasztság mindennapjait bemutató Népi lakásbelső kiállításnak, így a látogatók egy helyen kaphatnak teljes képet a XX. század eleji Szatmár vármegye két teljesen eltérő társadalmi valóságáról.

Népi lakásbelső és díszítőművészet elnevezésű állandó kiállításon a szatmár-beregi tájegység hagyományos paraszti világának és mindennapjainak tárgyi emlékei láthatók. Bemutatják a vidék jellegzetes tisztaszobáját és lakóhelyiségeit, a beépített kemencét, valamint a korabeli bútorzatot a jellegzetes sarkos elrendezéssel, ahol a sarokpad és a családi asztal állt. Központi látványosság a mennyezetig tornyozott, díszes párnákkal és dunyhával megágyazott „vetett ágy”. Megcsodálhatók a híres, piros-kék fonallal hímzett, keresztszemes szatmár-beregi szőttesek és terítők is. A helyiségeket a mindennapi használati tárgyak mellett díszes cserépedények, tányérok és kancsók teszik teljessé.

A szatmár-beregi fafaragások gyűjteménye a tájegység egyik legkarakteresebb és leggazdagabb népművészeti ágát mutatja be. A gyűjtemény legfőbb jellegzetességei a szakrális fafaragások és fejfák, melyek a vidék sajátos temetkezési kultúráját idézik. A kiállításon láthatók a helyi pásztorok által készített, rendkívül aprólékosan megmunkált használati tárgyak is, például míves sulykolók, mángorlók, ivótülkök és pipák. A kiállítás anyaga szorosan kapcsolódik a múzeum adattárában őrzött Luby Margit-féle néprajzi gyűjtéshez.

A Mátészalka sajtóemlékei kiállításrész a város gazdag lap- és nyomdatörténetét mutatja be. Betekintést nyújt a XIX. és XX. század helyi sajtóéletébe, a legfontosabb helyi újságokba, folyóiratokba és a korabeli nyomdatechnikába.

Az Ásványkiállítás a főépületben elhelyezett gyűjtemény, amely a környék és a tágabb régió legjellegzetesebb, látványos ásványait és kőzeteit vonultatja fel, színesítve a múzeum alapvetően humán és néprajzi fókuszú profilját.

A szatmári lábbelikészítés állandó kiállítás a régió egykor legjelentősebb, legvirágzóbb kisipari mesterségének állít emléket. A kiállítás legfontosabb látnivalója a szatmári piros csizma, mely a tájegység női viseletének egyik legfontosabb és legértékesebb darabja, de láthatunk itt keményszárú fekete férficsizmákat, bocskorokat, valamint a későbbi korok polgári cipőit is. A tárlat részletesen rekonstruálja a korabeli suszterműhely világát, ahol különböző méretű fa- és fémsámfák, suszterkalapácsok, árak, varrótűk, bőrhasító kések, valamint a jellegzetes suszterasztal és a háromlábú szék látható.

A kiállítás anyaga remekül kiegészíti a múzeum belső udvarán látható kovács- és kerékgyártó műhelyeket, amelyek együttesen teljes képet adnak a XIX–XX. század fordulójának pezsgő szatmári iparosvilágáról. Ezek a szabadtéri és udvari műhelyek funkcionálisan is szorosan kapcsolódnak a múzeum Közép-Európa-hírű szekér- és hintógyűjteményéhez, hiszen a kovácsok és a bognárok voltak azok a mesterek, akik ezeket a járműveket készítették és javították.

Szekér- és hintógyűjtemény 
A Szekér- és hintógyűjtemény a múzeum egyik legnagyobb büszkesége. Ez a közel 100 darabos járműpark a magyar kocsikészítés és közlekedés történetét mutatja be. A gyűjtemény a múzeum belső udvarán épült, három részből álló, U alakú szekérszínekben kapott helyet. A nemzetközi szinten is egyedülálló gyűjtemény legértékesebb és legpompásabb darabjai történelmi magyar nemesi családokhoz és neves gyártókhoz kötődnek.

Az Esterházy-gálakocsi és Cziráky-hintó a főúri reprezentáció lenyűgöző, aprólékosan díszített, luxuskivitelű járművei, míg a Grassalkovich-féle Viktória-hintó rendkívül ritka és elegáns, nyitott sétakocsi-típus. A híres budapesti Kölber Fivérek kocsigyárának remeke, a Kölber-féle félfedeles hintó a korabeli arisztokrácia körében kedvelt jármű volt. Igazi múzeumi ritkaságnak számít a barokk halottashintó, mely faragott elemekkel díszített, sötét tónusú rituális jármű.

A városi és vidéki életmódot olyan speciális kocsikkal mutatják be, amelyeket a XIX–XX. század fordulóján használtak, de a kocsiszín tárlatában egyéb mesterségekhez kapcsolódó járművek is szerepelnek. Akkoriban a jómódú polgárok és földesurak gyors személyszállító eszköze volt a gavallérkocsi, vadászatok lebonyolítására társas vadászkocsit és Károlyi-kocsit használták, különleges funkciójú darabnak számított a korabeli henteskocsi, valamint a régi lajtos és szivattyús tűzoltókocsi.A téli időszak járművei a fából faragott és vasszerkezetes kocsiszánok voltak. A gyűjtemény néprajzi gerincét a helyi iparosok által készített szatmári lőcsös szekerek alkotják, melyek egyik különlegessége, hogy élénk kékre, zöldre vagy sárgára festették őket, és rontás ellen védő, kovácsolt kígyóvasalattal díszítették.

Gábor Marianne (1917–2014), az európai hírű festő- és grafikusművész képzőművészeti tárlata a Szatmári Múzeum egyik legnagyobb büszkesége. A felbecsülhetetlen értékű kollekciót Gábor Marianne adományozta a múzeumnak, és az a művésznő szinte teljes, több mint hét évtizedet átívelő alkotói munkásságát lefedi. A látogató egyszerre szembesül a XX. század legsötétebb éveinek grafikai dokumentációjával, majd szinte lépésről lépésre jut el a mediterrán tájak ragyogó, életszeretetet hirdető, színes olajfestményeihez. Kiemelkednek az olaszországi korszak napsütötte, fényben úszó velencei, római és firenzei városképei, amelyek meghozták számára a nemzetközi elismertséget.

Kertész Klára (1909–1997) iparművész, keramikusművész életmű-kiállítása a Szatmári Múzeum másik kiemelkedő állandó képzőművészeti tárlata. A művésznő munkásságának java részét a múzeumnak adományozta, így véglegesen a mátészalkai intézmény vált a hagyaték őrzőjévé. A tárlat egy varázslatos, mesei világba kalauzolja a látogatót, alkotásaiban a szatmári világ éled újjá, játékos és kedves állatfigurákkal. Tehetségét jól mutatja, hogy egyedi stílusú, égetett agyagból készült formáit és figuráit beválogatták az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar anyagába is. Kertész Klára hagyatéka kiválóan kapcsolódik a múzeum múzeumpedagógiai programjaihoz, például a „Kertész leszek” elnevezésű foglalkozáshoz.

A mátészalkai Szatmári Múzeum kiemelt figyelmet fordít a múzeumpedagógiai foglalkozásokra, amelyeknek a múzeum foglalkoztatóterme, valamint a hangulatos Múzeum-kert ad otthont. Programjaik elsősorban az óvodás és általános iskolás korosztályt célozzák meg. Tematikus foglalkozásaik a szatmári képzőművészetet és az irodalmat dolgozzák fel interaktív módon, valamint a kiállításokhoz kapcsolódó projektek, mint a „Kocsi, szekér, kocsi, szán” vagy a „Tiszta udvar, rendes ház”, szorosan beépülnek a fiatalok készségfejlesztésébe.

Szalkai–Schwartz-ház
A Szatmári Múzeum tágas udvarán látott hintó- és szekérgyűjtemény után átsétálva az utca túloldalára, a Kossuth utca 16. szám alá – ahová a belépőjegy szintén érvényes –, a Szalkai–Schwartz-ház történelmi épületébe lépve egy különleges kiállítás, a „Fény városa” terem mutatja be Mátészalka villamosítástörténetét. 1888-ban ebben a lakóépületben gyulladt fel először az elektromos világítás. A ház egyik szárnyában a varázslatos, ezer darabos babagyűjtemény látható, amely a látogatók egyik nagy kedvence.

A múzeumi séta zárásaként a másik szárnyban a Tony Curtis Emlékszoba és a múzeumi kávézó várja a látogatókat. Az emlékszobában a híresség személyes tárgyait, festményeit, ritka fotóit, mátészalkai gyökereit és filmsikereit mutatják be. A hollywoodi legenda, Tony Curtis családja Mátészalkához kötődött: apja, Schwartz Emánuel Mátészalkán született, innen vándorolt ki Amerikába.

A múzeumból kilépve az ember úgy érzi, hogy a látottak egyszerre voltak tanulságosak, gazdagok és érzelmileg is megérintők.

Mátészalka a még érintetlen természeti szépségekkel rendelkező szatmári tájegység kapuja, kiváló kiindulópont a Szatmár-Beregi vidék további felfedezéséhez, például a túristvándi vízimalom vagy a tákosi mezítlábas katedrális felkereséséhez, de az ország egyik legismertebb édességét, a Pöttyös Túró Rudit is itt készítik.

Nyitva tartás:

Nyári nyitvatartás (április 1.–október 31.):
Hétfő: zárva
Kedd–péntek: 8.00–17.00
Szombat–vasárnap: 10.00–16.00

Téli nyitvatartás (november 1.–március 31.):
Hétfő: zárva
Kedd–péntek: 8.00–16.00
Szombat–vasárnap: zárva