Csengersimai Református templom

Csengersima, Csengersimai Református Egyház, Fő utca, Magyarország

A Szamos folyó jobb partján fekvő apró település, Csengersima egyik éke a Simai-tó partjához közel álló református templom.

A szakrális hely, melyet Simai templomnak is neveznek valamikor a 13. században épült, a középkori időkből kevés írásos emléket találhatunk az Árpád-kori épületről. A portyázó tatár seregek feldúlták a falut és a templomot is, sőt fel is gyújtották azt.

A téglából épült templom újjáépítése 1729 és 1734 között történt meg. Ekkor már a református hitvallásúak kápolnájaként tartották nyilván. 1755-ben újrazsindelyezték, 1761-ben pedig a nyugati kapu fölé fa harangtornyot ácsoltak. Valószínűleg ekkor készült a kazettás mennyezete és a bejárati csarnoka is.

A 19. század végén a nagy mértékű repedések miatt életveszélyesnek titulálták és bezárták, a következő évtizedekben állapota tovább romlott. Felújítása 2000-ban fejeződött be.

A román és korai gótikus stílusjegyeket viselő templom különlegessége az egyszerűségében rejlik. Berendezései faragottak, festettek, népies barokk stílusjegyeket hordoznak magukon. A zömök, rézsűs, befelé néző ablakokon kevés fény árad be ugyan a templom belsejébe, de ennek ellenére csodás látványt adnak a famennyezeten lévő 56 darabból álló figurás kazettái, melyeken a mennyei világ elemi jelennek meg.

A Szamos közelsége veszélyeztette a templomot, ezért 1960-ban biztosították a partját, hogy a víz ne károsíthassa, így egy hídon lehet megközelíteni.

Csengersima, Csengersimai Református Egyház, Fő utca, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!