Tóth Árpád sétány – Budapest legszebb tavaszi sétaútja

Tavasszal kihagyhatatlan cél- és fotópont a pink szirmokkal ékeskedő díszcseresznyék sora, vétek nem felkeresni ebben az időszakban a Budai Várban a Tóth Árpád sétányt.

A szemet kápráztató látvány mellett azonban az sem elhanyagolható, hogy andalgásunk közben egy régi középkori várfal tetején sétálunk.

A Tóth Árpád sétány története a 18. század elejére vezethető vissza, hiszen sem a középkorban, sem a török időkben nem volt végig járható út, csak egy keskeny sikátor húzódott a városfal tövében, melyet csak a katonák használtak. Az 1700-as évek elején azonban már járható utat alakítottak ki, melyet Langen Wand, azaz Hosszú fal néven emlegettek.

A török kiűzése után, a várfalak romjain 1720-ban kettős fasort telepítettek, elsőként a fővárosban, mely a Bastei Promenád nevet kapta. A 19. században többen, így Táncsics Mihály és báró Podmaniczky Frigyes is felvetették a várfalak lebontásának gondolatát, de ez szerencsére nem valósult meg. 1810-ben rendezték a közterületet.

1967-ben Kecskésné Szabó Ildikó tevei szerint változatos burkolatokkal, utcabútorokkal épült át a sétány. Itt áll az Erdélyi Kettes Huszárok emlékműve, Petri Lajos munkája. A Hadtörténeti Múzeum előtt különböző korú ágyúk díszítik a sétányt, rendhagyó játszóteret kínálva a múzeumba látogató gyerekeknek. A sétány déli oldalán a Zsolnay gyár díszkútja látható, 1973-ban Baranya megye ajándékozta Pest és Buda egyesítésének századik évfordulójára. Hasonlóan a déli oldalon egy fából épült pavilont találhatunk a sétány egyik kiöblösödésében. A Savanyúleves bástya környezetének rendezését Kiss József tervezte 2007-ben.

A szép fasorban és a pompás kilátásban a Várban barangolók sokasága gyönyörködik minden napszakban. A sétányt végig kettős fasor kíséri, melyet az épületek mellett vadgesztenyék alkotnak. 2009-ben  készült el a sétány déli szakaszának a felújítása, japán díszcseresznye fasorral – Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján.

A sétaút több nevet is viselt: 1879-től Bástya sétány, 1930-ban Horthy Miklós sétány, 1931-től már Gróf Bethlen István sétánynak ismerték. 1946-ban pedig Tóth Árpádról nevezték el a főváros I. kerületében, a várfal mellett húzódó fasort.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!