Több mint 250 programot kínál 2022-ben a Kulturális Örökség Napjai

A Kulturális Örökség Napjai, amely idén a 150 éves intézményes magyar műemlékvédelem előtt tiszteleg, az épített örökség, a régészeti és a természeti kincsek ünnepe.

1872. április 7-én kelt rendeletével hozta létre a magyar királyi vallás- és közoktatási miniszter a magyar műemlékek védelmét szolgáló első saját állami intézményünket, a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát.

A nemzet épített értékeinek megőrzésére irányuló korábbi törekvések 1872-ben országos szervezeti keretet kaptak, s ezzel elindult az a hatalmas munka, amely a hazánk történelmének, kultúrájának és művészetének pótolhatatlan örökségét képező épületek számbavételét, felmérését és megóvását jelentette.

Az évforduló kapcsán főként a különösen értékes és érdekes műemlék épületeink, együtteseink, történeti kertjeink jelentkezését várjuk. Szívesen fogadjuk emellett a műemlékvédelem eredményei és jeles személyiségei előtt tisztelgő szakmai programokat, sétákat, valamint azon szakemberek részvételét, akik vállalják egy-egy jelentős műemlék történetének, helyreállításának bemutatását.

A látogatókat több mint 250 program várja majd, Budapesten többek között a Vigadóba, a Várkert Bazárba és a Rudas Gyógyfürdőbe is el lehet látogatni, de a győri Nagyboldogasszony-székesegyház és a kőszegi Sgrafittós ház is megnyitják kapuikat. Ezen felül pedig rengeteg városi sétához és kulturális rendezvényhez is érdemes csatlakozni. Ezek között válogattunk, s mutatunk be 10 helyszínt.

A helyszínekről, a rendezvényekről és sétákról, a részvételi feltételekről további információ a Kulturális Örökség Napjai honlapján olvashatók.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!