Itthon
A kaptárkő a Bükk-vidék UNESCO Globális Geopark területén található, azon a tájon, ahol a vulkanikus eredetű kőzetformák és az emberi megmunkálás nyomai különleges egységet alkotnak. A kaptárkövek Magyarország egyik legjellegzetesebb természeti és kultúrtörténeti értékei, amelyekből hazánkban a leggazdagabb előfordulás a Bükkalja térségében található.
A Bükkalján több helyen figyelhetők meg a miocén korban, mintegy 18–12 millió évvel ezelőtt keletkezett riolittufa és dácittufa kőzetek. Ezekből az erózió kúp alakú, toronyszerű sziklaformákat alakított ki. A természetes képződményekbe a régmúlt emberei szabályos, mesterségesen kialakított fülkéket faragtak, amelyek jellemzően körülbelül 60 centiméter magasak, 30 centiméter szélesek és 25–30 centiméter mélyek.
A kaptárkövek kialakításának és használatának pontos ideje nem ismert. A kutatások alapján a fülkék kifaragása az őskor és a középkor közé, feltehetően a népvándorlás korára tehető.
Az új, egyfűlkés kaptárkövet Zachar Tamás térképész, geodéta fedezte fel munkája közben. A K2-es út környezetében végzett munkálatok során figyelt fel egy távolabbi sziklacsoportra, amelyet közelebbről megvizsgálva olyan kaptárkőnek azonosított, amely sem térképeken, sem korábbi leírásokban nem szerepelt.
A felfedezésről szóló bejelentés eljutott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságához, amelynek szakemberei helyszíni ellenőrzést és regisztrációt végeztek. A következő lépésként kezdeményezik a kaptárkő védetté nyilvánítását, hogy a lelet hosszú távon is megőrizhető legyen.
2021-ben Bíró Péter régész Noszvaj külterületén két, egymáshoz közeli faragott sziklát talált. Az egyik sziklán két fülke és egy fülkenyom, míg a másikon egy fülke vált felismerhetővé.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai Cserépfalu külterületén, az Ördögtorony közelében szintén regisztráltak egy addig nem ismert kaptárkövet, amelyen négy fülkenyom látható.
Ezekkel együtt a Bükkalján jelenleg 44 lelőhelyen 86 kaptárkövet tartanak nyilván, a sziklaalakzatokon összesen 487 fülkével.
A kaptárfülkék eredeti szerepéről több elképzelés is született. Egyes feltételezések szerint temetkezési célokat szolgálhattak, más nézetek kultikus vagy vallási funkciót tulajdonítanak nekik, de a sziklaméhészet lehetősége is felmerült. A régészeti kutatások eddig egyik elméletet sem igazolták egyértelműen.
A jelenlegi szakmai álláspont szerint a kaptárkövek „jeles köveknek” tekinthetők: olyan sziklaalakzatoknak, amelyeket az ember tudatosan alakított át, és amelyekhez szakrális jelentés, helyi hagyomány vagy eredetmonda kapcsolódhatott.
A kaptárkövek Magyarországon elsősorban Észak-Magyarországhoz, azon belül is a Bükk hegység déli peremén húzódó Bükkalja térségéhez kötődnek. Itt található a riolittufa és dácittufa kőzetek legnagyobb összefüggő hazai előfordulása, amelyek alkalmasak voltak a fülkék kifaragására.
A legismertebb és dokumentált kaptárkő-együttesek Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében találhatók. Kiemelkedő helyszín Szomolya, ahol a kaptárkövek külön védett területen, tanösvény mentén is megközelíthetők. Jelentős lelőhelyek ismertek továbbá Cserépváralja, Cserépfalu, Noszvaj, Bogács, Tibolddaróc és Kács határában, valamint Eger környékén, ahol több, eltérő állapotban fennmaradt kaptárkő is regisztrált.
Ezeken a területeken a fülkés sziklaalakzatok gyakran erdős domboldalakon, völgyperemeken vagy egykori vulkáni felszínek maradványain jelennek meg. A lelőhelyek egy része kijelölt turistaút vagy tanösvény mentén látogatható, mások kevésbé feltűnő helyen, a táj természetes részeként bújnak meg.
A kaptárkövek ilyen sűrű és egységes előfordulása európai viszonylatban is különlegesnek számít, ezért a Bükkalja joggal tekinthető a magyar kaptárkő-kultúra központi területének.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!