Itthon
Festői tájak, gazdag történelmi múlt és sokszínű kulturális örökség öleli körül ezt a barátságos kisvárost, amelyet méltán neveznek a „Hegyalja kapujának”.
Szerencs nevét sokan a híres csokoládégyárral, a Rákóczi-várral vagy a kiváló borvidék közelségével kötik össze, de a város valódi értékei még mélyebben gyökereznek a történelemben és a természet közelségében. Ezek közül is kiemelkedik az Aranka-tető, ahonnan pazar panoráma tárul elénk – a Zemplén, Tokaj, a Bükk és az Alföld látványa egyszerre ölel körbe bennünket.
Kedvező földrajzi fekvése révén Szerencs térsége már az ősidőktől lakott volt. A környéken – például Szerencs–Taktaföld térségében és a Hajdúréten – újkőkori és kőrézkori leletek kerültek elő. A honfoglalás koráról Anonymus Gesta Hungaroruma és a környékről előkerült szórványos régészeti leletek vallanak. Anonymus szerint, „… Árpád vezér és nemesei pedig nagy örömmel felkerekedtek Hung várából, s a Tarcal hegyén túl ütöttek tábort a Takta vize mellett elterülő mezőn, egészen a Szerencse hegyéig. Erről a hegyről látták, hogy milyen az a hely, mivel pedig nagyon megszerették, úgy nevezték el, hogy nevének latinul amabilis, a saját nyelvükön pedig szerelmes az értelme, attól a naptól egészen mostanáig a szerelemről Szerencsének hívják a helyet.”
A 12. században a johannita lovagrend kolostort alapított itt. Az első írásos említés 1217-ből származik, a plébániatemplom kapcsán. A középkor során Szerencs több jelentős uralkodó és nemesi család birtokába került: a 15. században Brankovics György szerb despota, majd Szapolyai János, végül a Rákócziak uralták.
1583-ban Rákóczi Zsigmond kapta zálogba Szerencset Rudolf császártól, majd 1603-ban véglegesen is az övé lett. Itt tartották 1605 áprilisában azt az országgyűlést, ahol Bocskai Istvánt Magyarország fejedelmévé választották. Ennek emlékére 1606-ban Bocskai „kiváltságos mezőváros” rangot adományozott Szerencsnek.
A 18. századtól a város fokozatosan fejlődésnek indult, de a 19. században megtorpant ez a folyamat, és a városi rangot is elveszítette. Az iparosodás azonban új lendületet hozott: 1889-ben megépült Európa legnagyobb cukorgyára, majd 1923-ban a híres csokoládégyár is megkezdte működését.
A második világháború után Szerencs járási székhely lett, az 1960-as években új iskolák, gyárak és lakótelepek épültek, a város újra növekedésnek indult. 1984-ben hivatalosan is visszanyerte városi rangját.
A város nevének eredetéről több elmélet létezik: lehet szláv eredetű, a „szrencsa” szó a folyók találkozását jelentette, utalva a Szerencs-patak és a Takta összefolyására. Az ótörök „serinc” szó szerint „türelem, szívósság” jelentéssel is összefüggésbe hozható. A legvalószínűbb azonban, hogy az Árpád-kori „Zerem” személynévből ered.
Szerencs legmagasabb pontja, a 207 méter magas Aranka-tető a város egyik rejtett gyöngyszeme. A természetes magaslat tetején kialakított kilátópont egyre népszerűbb kirándulóhely, amely könnyed sétával is elérhető a városközpontból.
A kilátóból páratlan körpanoráma nyílik: belátni Szerencs belvárosát, templomtornyait és lakónegyedeit, de tiszta időben a Zempléni-hegység, a Tokaji borvidék, a Bükk lankái és az Alföld síksága is feltűnik a látóhatáron. A friss levegő, a természet közelsége és a térséget átfogó látvány tökéletes kikapcsolódást kínál.
Tavasszal rózsaszínbe borul a táj a mandulafák virágzásának köszönhetően, ősszel pedig az aranyló birsalmafák színesítik a látképet. A város az elmúlt években több ezer mandula- és birsalmafacsemetét telepített a tető környékére, így a környezet gondozott, parkosított, ideális egy rövid sétára vagy családi kirándulásra.
A kilátópont fotós szemmel is kincsesbánya: a naplementében fürdő város, a távoli hegyek sziluettje és az égbolt változó színei szinte hívogatják a fényképezőgépet.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!