Itthon
Ez az aprócska település, Karcsa, egy igazi időkapszula, ahol a múlt még ma is élő valóság. Egy látogatás itt olyan, mintha visszacsöppennénk a középkorba, miközben a vidéki Magyarország nyugalmát is élvezhetjük.
Karcsa egy kicsiny, de annál hangulatosabb település Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a Bodrogköz festői vidékén.
A falu neve többféle eredettel is bír: egyesek szerint a török „kara” (fekete) szóból származik, míg más források egy szláv „Krivoca” névváltozatot említenek, amely „görbét” jelent. Egyes feltételezések szerint a kabarok Kara-nemzetsége is ezen a tájon telepedett le.
A település története egészen az Árpád-korig visszanyúlik, de régészeti leletek szerint már a honfoglalás előtt is éltek itt emberek. Az első írásos említés 1186-ból származik, amikor III. Orbán pápa egy oklevelében megemlíti Karcsát. A falu túlélte a tatárjárást, a török hódoltságot, és mindig újraépült, megőrizve a közösség szellemiségét.
A karcsai református templom egyike a Bodrogköz legrégebbi és legkülönlegesebb templomainak. Eredetileg egy román kori körszentélyként (centrális kápolnaként) épült 1140 körül, Rátold lovag kezdeményezésére. A 13. század elején Roland nádor építtette hozzá a hajórészt, amely egyedi módon kapcsolódik az eredeti rotundához. templom homlokzata hasonlóságot mutat a dalmát–olasz építészeti stílus jegyeivel, különösen a cursolai dómmal.
A templom nyugati homlokzatán sokárkádos oromfal, alatta konzolokat tartó két oroszlán van, ez alatt pedig bélletes, oszlopos román kapuzat látható, akantuszos fejezetekkel. A homlokzat vörös, szürke és sárga faragott kövekből áll. Az északi homlokzat ívsoros párkánnyal, a déli homlokzat hasonlóan, de három rózsaablakkal, támpillérekkel és egyszerű román kapuzattal készült.
A téglából épült szentély egykor öt méter átmérőjű kápolna volt, ablakokkal, ívsorokkal és féloszlopokkal. A szentély belül hatkaréjos és boltozott. Küzdő embereket ábrázoló fejezet és más dekoratív román stílű oszlopfőkkel. Falfestményei elpusztultak. A körkápolna bizonytalan alakítású fala az ideiglenes jellegű diadalív közbeiktatásával csatlakozik a tágas hajóhoz.
A templom a 16. század közepe óta református, 1873-ban leégett, 1896-ban Schulek Frigyes restaurálta. A keletelt szentélyű templom belső terének egykori lapos mennyezete helyett, penge gerendával tagolt, illetve díszített famennyezet készült. Régen kőszószéke volt, a mai fából van. A szószékkoronájának megmaradt részei a padlón láthatók.
1967-70 között az Országos Műemléki Felügyelőség restaurálta. Ekkor megszüntették a nyugati homlokzati deszkatornyocskát és állítottak helyette külön haranglábat.
A templom két harangja közül a 206 kg-os harangot Szlezák Ráfael öntötte 1949-ben Rákospalotán, a 100 kg-osat pedig László Sándor készítette 1902-ben Kisgejőcön.
A helyiek régóta találgatják, hogyan kerülhetett egy ilyen impozáns építészeti remekmű erre az eldugott vidékre. A néphagyomány szerint a templom tündérek keze munkája.
A legenda szerint egykor a Karcsa folyó mélyén tündérek éltek, akik vörös márványból épült vízi palotában laktak. Amikor gonosz boszorkányok költöztek a vidékre, a tündérek úgy döntöttek, hogy máshova költöznek, de hogy ne menjen feledésbe az emlékük, megépítették a templomot a falusiak számára.
A tündérek egy ezüst harangot is hoztak, de amikor a boszorkányok üldözőbe vették őket, véletlenül a Karcsa folyóba ejtették. A legenda szerint százévente egyszer még ma is megszólal a víz mélyén, hogy emlékeztesse az embereket a tündérek ajándékára.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!