Vakító hólepel fedi a Pátyi pincehegyet és bájos présházait

Páty a budai hegyek lábánál, a fővárostól 20 kilométerre, a Zsámbéki-medencében fekszik.

A település nevét IV. László király 1286. május 12-én kelt adománylevele említi elsőként, Paagh formában. Az emberi élet nyomai azonban e területen jóval korábbra vezetnek, hiszen az ásatások során a mai Páty külterületén a régészek  középső bronzkori leletekre is bukkantak.

A szőlőtermesztés már a római korban is jelentős volt e területen, de a 19. században főszerepet kapott. A falu déli fekvésű domboldalán telepített szőlőből minőségi bort készítettek a pátyiak, ami Pátyi vörös néven lett ismertté. Ekkor alakult ki a Pincehegy a Hegyi-dűlő alatti terület és a Kossuth utcai kertek találkozásánál.

A többutcás, 300 pincés pincesoron a legrégebbi évszám 1805-ből való, és a 20. század első harmadáig követhető az építkezés. A völgyben fekvő falun két patak is keresztül folyt, a magas talajvíz
lehetetlenné tette a házaknál kialakított pincékben a termény és bor tartós tárolását, ellenben a kertek végében emelkedő “hegy” kiválóan alkalmas volt erre, így lett a falu éléskamrája.  A pátyi szőlőt azonban szinte teljesen elpusztította a 1870-es hatalmas filoxérajárvány. A pátyi borászok néhány éve nagyobb lendülettel próbálkoznak a pincehegy újraélesztésével.

A Zsámbéki-medence egyik legegységesebben megmaradt, megejtő hangulatú pincesorán száznál is több régi pince bújik meg, gyönyörűek a megmaradt eredeti kapuk és ajtók, valamint az itt alkalmazott lakatos-trükkökről is tanulmányt lehetne írni.

A pátyi pincehegy présházai zártsorúan csatlakoznak egymáshoz, több utcát is létrehozva. Homlokzatuk igényes, az ablakokat, kapukat többnyire faragott szegélykő keretezi.

Távolban a település református temploma, melynek építése 1783-ra fejeződhetett be. A torony 1802-ben egy villám csapás után kapott csak réz borítást. Az egyszerű, későbarokk templom monumentalitásával ma is meghatározza a faluképet.

A pincehegy mindkét végén lehetőség van parkolásra: keleti felén, a Mélyárok utca felső részén, ahonnan nyugati irányba tartva sétálhatunk be a pincék közé. A nyugati felén, a Torbágyi út mellett, az Otelló sor és a Napraforgó utca találkozásánál. Itt rögtön több pincét találunk.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!