Téli szálláshelyükre vonultak a hortobágyi szürkemarhák, mutatjuk fotókon

A szürkemarhák behajtására november végén került sor, a Papegyházáról és Sárkányról Darassára vonuló állatokról Derencsényi István készített fotósorozatot.

A hideg idő beálltával, ahogy a napok egyre rövidülnek, a Hortobágyon a régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik egyaránt a télre készülődnek, az állatok elindulnak a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, mivel a legelők már nem biztosítják a kellő mennyiségű táplálékot.

A szürkemarhák behajtásáról a Hortobágy fotósának választott Derencsényi István fantasztikus felvételeket készített, ezekből mutatunk be néhányat.

A magyar szürke szarvasmarha eredete a múlt homályába vész. A 19. században elfogadott nézet volt, hogy honfoglaló őseinkkel érkezett a Kárpát-medencébe, később leletekre alapozva ezt cáfolták. Az újabb elméletek szerint a szürkemarha őseit behozhatták a kunok, kalandozó hadjárataik során Nyugat-Európából a magyarok, de a kora középkorban akkor még itt élő őstulok populáció befogott példányaiból is kitenyészthették.

Amit biztosan tudunk, hogy a kistermetű magyar szarvasmarhák a tatárjárást követően tűntek el végleg a leletanyagból és a 13. századi pauzát követően tűnt fel a szürke marha az Alföldön. A középkortól kezdve a magyar agrárgazdaságban döntő szerepet játszott egészen századunk elejéig, elsősorban, mint távoli nyugati piacokra élve hajtható vágómarhaként. Évente százezernél is több egyedet hajtottunk ki az országból, és olyan történelmi hírű családok, mint a Zrínyiek, Thökölyek, Nádasdyak is a tőzsérkedéssel (marhakereskedelem) foglalkoztak.

Később a termelékenyebb nyugati fajták hatása miatt egyre inkább, mint kiváló igásállatot hasznosították.

A mezőgazdasági gépek általános használatának elterjedésével számuk rohamosan csökkenni kezdett, az 1960-as években érte el a mélypontot, amikor a hazai állomány 6 bikára és 200 tehénre apadt. A fajta fennmaradását lelkes hazai tenyésztőknek köszönheti, akik 1991-ben a szakma és a tenyésztői munka összefogására megalapították a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületét.

A szürkemarha kétségkívül a legimpozánsabb hazai háziállatfajtánk, melynek őse az azóta már kipusztult őstulok (Bos primigenius).

A magyar szürke szarvasmarha kifejlett példányai szilajságot és valódi őserőt sugároznak.

Az állatok színe attól függően változik, hogy milyen idősek. A borjak születéskor „pirók” színűek, később fokozatosan világosodnak, szürkülnek, mígnem 4-6 hónapos korukra ki nem alakul a már jól ismert szürke küllemük. A hétköznapi megfigyelő számára az egyedek egyformának tűnhetnek, de szakavatott körökben több árnyalatot különböztetnek meg: ezüstszürke, ezüstfehér, rigószőrű, daru, darvas, sötétdaru, kékszőrű. A bikák testének különböző részein 3-4 éves korukra „kormos” fekete foltok jelennek meg.

A szarvak formája rendkívül változatos, méretben és alakban egyaránt. A leghosszabb szarva az ökörnek van, akár az 100 cm-t is elérheti, a bikáké ettől valamivel kurtább (60-70 cm), a legrövidebb és legvékonyabb a teheneké. Régen nagy jelentőséget tulajdonítottak a szekér elé fogott állatok szarvának, ún. szarvigazítót alkalmaztak a kívánt forma eléréséhez.

A Hortobágyi Nonprofit Kft. alapító tagja a szervezetnek és elkötelezett feladatának tekinti a magyar szürke szarvasmarha génmegőrzését.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!