FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
FOTÓ: Nagy Margit
Itthon
Tavaszi pompában a kemenesháti Petőmihályfa szőlőhegye
Petőmihályfát, a Vas megyei települést keletről Hegyhátszentpéter, délről Andrásfa, nyugatról Gersekarát, északról Vasvár határolja.
Petőmihályfa területen már a vaskor óta élnek emberek, első írásos említése 1233-ból való, ekkor Sar gyűjtőnéven nevezték, 1272-ben már a Nádasd nemzetség birtokaként írnak róla.
A tatárjárás idején királyi tulajdon, majd a falu egy része a vasvári domonkosok, más területei a káptalanok birtokába kerültek. 1422-ben a falu egy része zálogként a Gersei Pető család tulajdona lesz, majd 1441-ben I. Ulászló, királyukhoz való hűségük jeléül, a káptalan birtokokat is a Pető családnak adományozta. A Petőknek a település déli részén vára is állt, amit Márványkő várnak neveztek.
Mátyás király uralkodása idején a környéken virágzott a mezőgazdaság, amelynek egyik legfontosabb terménye a szőlő és a bor. Petőmihályfa területén az első szőlőskerteket feltehetően a vasvári domonkosok hozták létre. A virágzó gazdaságot 1570 körül a török beütése zavarja meg, majd 1606 után már a lakosság két urat szolgált, a saját magyar urait, és a törököt. Ebben az időszakban Bakacs Sándor, a falu egyik tulajdonos családjának a tagja saját birtokából telkeket osztott a Petőmihályfai szőlőhegyen, amelynek nagy része ekkor még erdős terület. Ekkor váltak a szőlőskertek önálló birtokká, ekkor különültek el a jobbágytelkek státuszától.
A szőlőhegy, a szőlő művelése egyre jelentősebbé vált a lakosság számára, a hegyen haranglábat, majd ennek helyére 1740-ben fából készült templomot emelnek.
A ma is látható barokk kápolna 1858-ban készült Szt. Bertalan tiszteletére, téglából, a régi helyére.
A szőlőhegy történetében a legnagyobb csapást az 1890-es évek végén, és 1900-as évek elején fellépő országos méreteket öltő filoxéria vész mérte, amely elpusztította a régi szőlőket. A világháborúk viharában pedig sok régi pince elpusztult, ennek ellenére a hegyközség szervezete 1949-ig fennmarad.
Az 50-es 60-as évek faluromboló politikájának köszönhetően Petőmihályfa és a környező községek lakossága folyamatosan csökkent, az elöregedés jelei a szőlőhegyre is kihatottak. Fellendülést az 1978-tól megrendezett Hegyháti Napok rendezvénysorozat hozott, amelyben a petőmihályfai hegy is helyet kapott.
1990-ben újra megalakult a hegyközség, Petőmihályfai Hegyközségi Társaság néven. Megindult a nemes szőlőfajták telepítése, egyre több vidéki tulajdonos vásárolt birtokot a szőlőhegyben. Több új, és tájba illő pince, présház épült, a meglévő régi pincéket a Műemlékvédelmi Felügyelőség védetté nyilvánította.
A szőlőhegy napsütötte domboldalai megfelelő klímát biztosítanak a szőlő, és más haszonnövények számára. A szelídgesztenye különösen kedveli a hegy klímáját, őshonos növénynek számít.
Úgy 200-250 évvel ezelőtt a pincéket, amelyek a többi tájegység borospincéitől eltérően nem a föld alatt helyezkedtek el, boronafallal, sáros tapasztással építették, és zsuppal fedték. Az épületek több derékból álltak, vagy „L” alakúak voltak. A legtöbb pince általában 3 részből állt, présház, pince és istálló, esetleg külön pihenőrész, szoba. Az építéshez szükséges fát a közeli tölgy erdőből, vagy a hegyben található gesztenyefákból vették. A pince bútorzata egyszerű volt, a legszükségesebb tárgyakra korlátozódott.
Vasat nem építettek be, még a lécelés is faszögekkel történt, de még a zár is fából készült, gyakran furfangos megoldással, amelyet kinyitni csak a tulajdonos tudott. A bortároló helyiségben, amelynek mennyezete volt, a hordó „grántár fákon” álltak egymás mellett.
Megközelítése közútról: Győrvár irányából a 74-es főútról lekanyarodva a 7442 jelű közúton, Gersekarát-Vasvár irányából a 7441, majd 7443 közútról, Andrásfa-Telekes irányából a 7442 jelű közúton lehet megközelíteni.
Kapcsolódó cikkeink
Itthon
A gasztrofalu körtemploma, a palkonyai Szent Erzsébet-templom
Piros kupolájával emelkedik Palkonya védettséget élvező, a 18. században betelepített német szőlőművesek építészeti kultúráját őrző házai fölé a körtemplom.
Itthon
