Itthon
Határában áll a Máriaszéplaki templomrom, amelyet a környéken gyakran Cikói romtemplomként vagy Ó-templomként emlegetnek. A középkori falak nemcsak egy egykori templom maradványai, hanem egy eltűnt település, Széplak emlékét is őrzik.
Cikó múltja jóval régebbre nyúlik vissza, mint amit az írott források alapján követni tudunk. Régészeti bizonyítékok szerint a terület már az őskorban is lakott volt. A kedvező fekvésű, dombokkal és völgyekkel tagolt vidék alkalmas lehetett a megtelepedésre, később pedig a középkori faluhálózat részeként is fontos szerepet kapott.
A település történetében a török hódoltság súlyos törést jelentett. Cikó a korszak pusztításai nyomán teljesen elnéptelenedett, majd csak később, betelepített német lakosság munkája révén indult újra fejlődésnek. A falu arculatát hosszú időre meghatározta a német közösség jelenléte, amely a gazdálkodásban, az épített örökségben, a vallási életben és a helyi hagyományokban is nyomot hagyott.
A 20. század elejére Cikó a Völgységi járás egyik legjelentősebb német lakosú kisközségévé vált. Történetének érzékeny és máig fontos fejezete, hogy 1939. április 30-án itt tartotta országos zászlóbontó nagygyűlését a Volksbund, és itt alakult meg annak első helyi szervezete. A második világháború után újabb tragikus fordulat következett: a község lakosságából közel kétszáz embert hurcoltak el kényszermunkára, a német lakosság nagy részét pedig kitelepítették.
A háború utáni években Cikó népessége jelentősen átalakult. A kitelepített családok helyére Hadikfalváról 158 bukovinai székely családot költöztettek. A régi német lakosságból 1950-re mindössze mintegy harminc család maradt a településen. Ugyanebben az évben Cikó önálló tanácsú község lett a Bonyhádi járásban, majd 1990-ben, a rendszerváltást követően helyi önkormányzatot választott.
A Cikói romtemplom története az egykori Széplak településéhez kapcsolódik. A középkori falu ma már nem létezik, nevét leginkább a Máriaszéplaki templomrom őrzi. A templom mérete és kialakítása arra utal, hogy Széplak a középkorban nem lehetett jelentéktelen település.
A Máriaszéplaki templomrom a román kori építészet egyik figyelemre méltó Tolna megyei emléke. Az egykori templomból ma főként a szentély és a hozzá kapcsolódó keleti falrészek láthatók. Bár az épületnek csak töredéke maradt fenn, a rom még így is érzékelteti az egykori templom arányait és jelentőségét.
A templom téglából épült, egyenes záródású szentélyének és a hajó keleti falának konzervált maradványai ma is láthatók. Az ásatások alapján egykor nagyobb, két homlokzati tornyos, feltehetően háromhajós épület állhatott itt. A kiásott alapfalak szerint a hajó mintegy 17 méter hosszú és 7,6 méter széles lehetett.
Ma főként a szentély és a hozzá kapcsolódó falrészek őrzik az egykori templom arányait. Halvány vakolat- és freskónyomok, félköríves ablakmaradványok, vakárkádos részletek és ívsoros párkányok idézik fel a román kori építészet világát. A téglafalak egyszerűsége és a megmaradt díszítőelemek jól mutatják a román kori építészet visszafogott formavilágát.
A templomrom jelentősége a középkor után sem tűnt el teljesen. A helyet a későbbi századokban is számon tartották, és a környék vallási életében is szerepet kapott. A Máriaszéplaki romot búcsújáró helyként is ismerték, különösen a Völgység és a környező, németek lakta települések közösségeiben.
A helyi emlékezet szerint a búcsújárók egykor hálatáblákat, imakönyveket és mankókat hagytak a romnál, hálából vagy gyógyulásuk jelképeként.
A Máriaszéplaki templomrom az irodalmi emlékezetben is megjelent. Vörösmarty Mihály Széplak című művében „a széplaki bús rom”-ként idézte fel, és a romot Illyés Gyula Kora tavasz című regényével is összekapcsolják. Egyes helytörténeti leírások Náray Antal 1824-es művének egyik helyszíneként is említik a széplaki romot.
A romtemplomot legkönnyebben a cikói vasúti megállótól induló sárga romjelzésen lehet megközelíteni.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!