Itthon
A 14–15. századra datált műemlék a ROM Vándor örökségmentő program hetedik megújult helyszíne.
A Pusztatemplomnak nevezett műemlék az egykori Mizse falu templomának romja. A települést a 13–14. század fordulóján a kunok népesítették be, akik a vizenyős rétekkel és füves pusztákkal övezett vidéken találtak otthonra. A falu virágzó időszakának a történelem pusztításai vetettek véget: a mohácsi csata, majd a 16. század végén a krími tatár csapatok harcai után a hely végleg elnéptelenedett, és a török időkben is lakatlan maradt.
A területet a későbbi századokban Nagykőrös adta bérbe a helyi gazdáknak, akik külső kertként használták. A romterület múltját az 1930-as és az 1990-es évek régészeti kutatásai tárták fel. A leletek, az alaprajzi forma és a falszövet jellege alapján a szakértők a templom építését a 14–15. századra teszik. Az előkerült boltív-töredékek arra utalnak, hogy az épület a 15. század végén boltozatot is kaphatott.
A keletelt, gótikus stílusú templom egyhajós épület volt, sokszög alakú szentéllyel. A szentély északi oldalán ma is látható az egykori szentségtartó fülke, a templom négy szögletében pedig megmaradtak a boltindítások fészkei. A rom különleges anyaga is figyelemre méltó: a templomot a helyiek által darázskőnek nevezett, jellegzetes lyukacsos mészkőből építették, amely sajátos karaktert ad az emlékhelynek.
A Pusztatemplom egyéves előkészítő és kivitelező munka után újult meg a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programjában. A helyreállítás elsődleges célja a rom tartós megóvása és szakszerű állagbiztosítása volt.
A munkák során összevarrták a falrepedéseket, megoldották a falkoronák vízelvezetését, visszafalazták a kiomlott részeket, konzerválták a lepusztult felületeket, valamint restaurálták az eredeti vakolatfoltokat. A templom egykori szakrális szerepére kovácsoltvas kereszt és az egykori gerendafészkekben elhelyezett mécsestartók utalnak. A rom környezetét is rendezték, így az emlékhely méltóbb állapotban fogadja a látogatókat.
A 2021-ben indított ROM Vándor program célja, hogy a megmentett és helyreállított műemlékek újra bekapcsolódjanak a helyi közösségek életébe, valamint a túra- és zarándokútvonalak kínálatába. A lajosmizsei Pusztatemplom a program hetedik megújult emlékhelye.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!