Az Európa Nostra-díjas ócsai református templom, az egykori premontrei kolostor
A királyi alapítású monostorok közé tartozó ócsai templom a középkori templomépítészetünk egyik legépebben megmaradt emléke.
A fővároshoz közel fekvő Ócsa más az ősidők óta lakott település. A falu az Árpád-házi uralkodók idején királyi birtok volt, valószínűleg II. András alapította, és az itt letelepedett premontrei szerzetesek építették a háromhajós, keresztházas bazilikális elrendezésű templomot és kolostort, amit Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szenteltek.
Az építőkövek nagy része mészkő, homokkő, mészfőtufa és más vulkanikus eredetű mészkőfajta, melyeket a Budai-hegységből, többek közt Sóskútról szállítottak ide, hatalmas méretű blokkokban.
A tatárjárás hatalmas pusztításokat okozott az épületben, melyet a IV. Béla által visszatelepített premontreiek koragótikus stílusban építettek újjá. Többek közt ekkor épült a kereszthajó is.
A templom keskeny ablakai román stílusúak.
A templombelső legértékesebb része a bordás boltozatú főszentély, melyben a templom építésével egyidős, 1275-1300 körüli freskók kerültek felszínre.
Szent Miklós, Szent László és Szent György a 13. századi freskókon.
A 16. század közepén részben a török veszély, részben a reformáció előretörése miatt hagyhatták el a kolostort a szerzetesek. A törökök mecsetként használták, de a keresztény falubelieket is engedték a templomban imádkozni. A meglehetősen rossz állapotba került, romos épületet 1560-ban a református egyház vette birtokába.
Helyreállították és átépítették, majd 1777-ben felszentelték.
1872-ben villámcsapás érte, majd 1884-ben tűzzel játszó gyerekek gyújtották fel. 1890-ben a mennyezet nagy robajjal beszakadt, ekkor készült el a sík, vakolt mennyezet, melyet a legutóbbi felújítás alkalmával faburkolatúvá alakítottak. A szentélyeket 1896-ban újra boltozták. 1897-ben megkezdődött a helyreállítás. 1922-1924 között átalakításokra került sor, egy emelettel megmagasították a tornyokat. 1986-1992 között került sor a templom régészeti kutatására, amit követett az épület teljes fölújítása.
A templom mellett 2008-ban avatták fel dr. Békési Panyik Andor református lelkipásztor mellszobrát.