A tatai Angolkert, melyet aranyszínűre festett az ősz ecsetje
Az angolkert sejtelmes építményeivel, mesés növényzetével, természeti kincseivel egy igazán romantikus helyszíne a vizek városának.
Az angolkert, más néven tájképi kert egy merőben új stílus volt, ami az 1700-as évek első évtizedeinek Angliájából származott. A felvilágosodás korának szemlélete a szabadság nevében megvalósította a végtelen természeti szépségű, korlátok nélküli tájképi kert művészetét. Az angolkert eszméje és formai megjelenése az 1780-as években érkezett hazánkba, ennek szellemében létesült az angolkert Tatán is, mely gróf Esterházy Ferenc nevéhez fűződik.
A kastélytól távolabb, a Cseke-tó partján jelölték ki a grófi család saját elkülönülő pihenését, szórakozását, nyári felüdülését szolgáló kert létrehozására alkalmas területrészt. A kastélykert esetében a városi lakóterület elválasztása céljából kőkerítést emeltek.
Az Angolpark északi részén állnak a romantikus műromok. A háromhajós templom maradványait imitáló rom romantikus stílusban épült, és a francia építész, Charles Moreau nevéhez köthető. Építéséhez római kori köveket és a vértesszentkereszti templomrom 24 oszlop- és pillérfőjét is felhasználták.
Az Angolpark legkorábbi épülete eredetileg nyári laknak épült, copf stílusban. Érdekessége a terasz lépcsője, mely a vízbe dobott kavics keltette koncentrikus köröket idézi.
1955-ben természetvédelmi területté nyilvánították a Cseke-tó körüli tatai angolkertet.