A mecseknádasdi kálvária és a 210 éves Hétfájdalmú Szent Szűz kápolna

Pécs és Szekszárd között, a Duna-Dráva Nemzeti Park részeként, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet határán fekszik Mecseknádasd.

A mintegy 1600 lelkes falu évszázadok során kialakult történelmi és műemléki környezete lenyűgöző, a hegyek, erdők között kanyargó Réka-patak, a Schlossberg Várhegy, illetve a Templom-hegy lábánál elterülő sváb település joggal viseli a Keleti-Mecsek kapuja nevet.

Megannyi látnivalója közül az egyik a helyiek által csak kálvária dombként nevezett helyen magasodó Hétfájdalmú Szent Szűz kápolna és a hozzá tartozó, a domboldalon elterülő Kálvária, ami három feszületből, egy Mária szoborból és 14 stáció.

Magát a Kálváriát 1798-ban emeltették a község lakosai saját költségen, melyhez Szepessy Ignác püspök támogatásával épült fel 1811-ben a kápolna.

A Kálvária 14 építményből áll, melyek a kápolna két oldalán szimmetrikusan vezetnek végig a domboldalon, és Krisztus szenvedéstörténetét beszélik el Pilátus Ítéletszékétől a Golgotáig. A stációk kőből épültek, melyek fehérre vannak festve, tetejük cseréppel fedett és vaskereszt díszíti. A benne található képek eredetileg bádogból készültek, de 1995-ben rézlapokból kialakított domborművekre váltották le őket, melyek 2006-ban kerültek felújításra.

A kápolna előtt áll a három egységből álló, a keresztre feszítést ábrázoló szoborcsoport. A Krisztust ábrázoló feszületet 1815-ben Koloman Bernhardt készíttette, a másik két keresztábrázolás adományokból lett finanszírozva. Mindhárom szobrot helyi faragó művészek készítették homokkőből, és színesre vannak festve. A szobor együttes alatt található még egy életnagyságú Mária Ábrázolás 1874-ből, mely szintén homokkőből készült.

Mecseknádasd területén és környékén számos, jól kitáblázott országos és nemzetközi turista- és zarándokút is keresztülhalad.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!