A Máriagyüdi zarándokhely, melynek csodájára járnak

Máriagyűd, amely hazánk egyik legismertebb és legrégebbi kegyhelye, csodatévő hírében áll.

Máriagyűd Pécstől mintegy 25 kilométerre, a Tenkes-hegy lábánál fekszik. Történelme a római korig nyúlik vissza, majd otthont nyújtott a hunoknak, a longobárdoknak, az avaroknak, és egy már keresztény szláv népnek, az antoknak is, akik valószínűleg már ekkor elhelyeztek a forrás mellett egy Mária-szobrot.

Úgy tartják, a falu nevét a magyar honfoglalók közt érkező Győd vezérről, Etu kun vezér fiáról kapta. Szent István király az 1000 körül Pécsváradra telepített bencés szerzetesekre bízta a vidéket, akik 1006-ban megtalálták a kegyelettel körülvett Mária-szobrot és kápolnát emeltek fölé.

A máriagyüdi Szűzanya-szobor.

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

1148-ban II. Géza király templomot építtetett, és e helyen imádkozott a közelgő bizánci sereg miatt, és ajánlotta koronáját és trónját Mária oltalmába. Megfogadta, hogy a veszély elmúltával kőtemplomot emeltet. Így is történt – az egykori falak egy részét a 18. században emelt, barokk stílusú mai templom is őrzi.

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

1805-ben nyilvánította V. Piusz pápa kegytemplommá és búcsú-kiváltságokkal is ellátta, 2008-ban XVI. Benedek pápapedig  basilica minor címet adományozott a templomnak, amely újabb búcsú-kiváltságokkal járt.

A több mint 800 fő befogadására alkalmas, kereszt alaprajzú templom 37 méter hosszú, tornyai 56 méter magasak.

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

Korabeli feljegyzések szerint 1687-ben Szűz Mária egy helyi katolikus gazdának jelent meg a templom ablakában, amikor a kálvinisták kezén volt. Később a siklósi ispán is találkozott a jelenéssel. Nem sokkal ezután a templomot visszaadták a katolikusoknak.

Korszerű látogatóközpont fogadja a zarándokokat és a turistákat.

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

A szabadtéri oltár.

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

Assisi Szent Ferenc szobra.

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!