A bakonybéli Szent-kút, ahol megérint a hely és a természet szépsége

Az 1200 fős Bakonybél határában található a Borostyán-kő szikla, tövében három forrás fakad, melyet Szent-kútnak vagy Borostyán-kútnak neveznek.

A források vizét 1996-ban duzzasztották tavacskává, s alakították ki a parton a pihenőparkot.

A mondák szerint a béli monostort alapító Szent Günther és a később vértanúhalált halt Szent Gellért is e hely közelében töltött remeteségben néhány évet. Egy 1397-ben kelt oklevél is így említi a Szent Mauríciusz Monostort: abbatia trium fontium de Beél, azaz apátság a három forrásnál.

Bakonybél tisztelettel őrzi a két szent legendáját: először 1826-ban emeltek az emlékhelyen kápolnát a nagyjából ezer éves, középkori kápolna alapjaira, amelyet a 19. század végén a ma álló épület váltott fel.

A Szent-kút kápolnát a településről akár gyalog, akár autóval könnyen meg tudjuk közelíteni, mindössze egy kilométer. A parkolónál egy tábla fogadja a látogatót, melyből kiderül, ez a hely ősidők óta szent hely, már a pogányok is áldozóhelyként használták.

Angol romantikus stílusúvá építették át, amely a kor divatjához és a közeli bakonybéli monostor virágkorát élő angol kertjéhez is jobban illeszkedett. Ekkor készült a 14 képből álló stáció és a szikla tetején található kálvária Krisztus, Szűz Mária és Szent János alakjával.

A kápolna mellett lépcső vezet egy elfalazott sziklahasadékhoz, amely elé egy Lourdes-i Mária szobor került.
 A szájhagyomány szerint e barlang lehetett a remeteség helye.

A bakonybéli Borostyán-kút (Szent-kút) kápolnájának környéke 2009 óta Veszprém megye hét természeti csodájának egyike.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!