Ópusztaszeri Emlékpark, a világszerte híres nemzeti emlékhelyünk
Anonymus Gestájában, amely a magyarok őshazájától Géza fejedelemig, az államszervezés kezdeteiig tárgyalja a magyarok történetét, ugyanis azt hagyományozta az utókorra, hogy a honfoglalás megtörténte után itt, pontosabban egy általa Szernek nevezett helyen gyűlt össze a hét vezér.
Ópusztaszer Szegedtől 25 kilométerre, északnyugatra fekszik. A terület az Ond vezértől származó Bárkalán nembeliek birtoka lett, és a nemzetség itt építette fel hatalmas monostorát, melynek feltárt maradványa ma az egyik legnevesebb látványosság. A monostor körött virágzó mezővárossá fejlődött Szer település, amely a török időkben elpusztult és „Puszta-Szerré” változott.
Az első Kárpát-medencei magyar országgyűlésnek emléket állító Árpád és vezérei szoborcsoport az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
A millenniumi megemlékezések sorában épült meg itt, a kolostor romjainak közelében az Árpád-emlékmű, 1896-ban. Itt kezdődött meg a földosztás is 1945-ben, majd az 1970-es években ezekre a történelmi előzményekre alapozva létrejött az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egyik főépülete a Feszty-körképnek is helyet adó Rotunda.
A Nemzeti Összetartozás Emlékműve az emlékparkban, a főbejárattal szemben. Alkotója Matl Péter, készítésének ideje: 2012.
A történelmi park kiállításokkal, rekonstruált, idetelepített létesítményekkel – monostor, skanzen -, letűnt korokat idéző berendezésekkel és használati tárgyakkal, művészeti alkotásokkal -, valamint lovas és nomád, élő bemutatókkal idézi a múltat.
A keskeny nyomtávú kisvasút.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark hétfő kivételével 10-től 18 óráig látogatható.