Itthon
A 18. század végén kialakult településnek ma már nincsenek életvitelszerűen ott élő lakói, házainak egy része azonban továbbra is használatban van. A gondozott porták, a régi harangtorony, egy különleges bibliai falfestmény és az 1956-os szabadságharcosok emlékhelye miatt Vágotpuszta a Mecsek egyik kevésbé ismert, történelmi emlékekben gazdag kirándulóhelye.
A Közép-Mecsekben, 403 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő Vágotpuszta közigazgatásilag Mánfához tartozik. Története az 1790-es évekig nyúlik vissza, amikor az erre vezető út mellett uradalmi csárda létesült. A fogadó közelében később magyar és német családok telepedtek le.
Az apró falu egykor közigazgatásilag is megosztott volt: nyolc háza Mánfához, kettő pedig Bánoshoz tartozott. A településen fénykorában mintegy ötvenen élhettek.
A hegyvidéki fekvés és a nehézkes közlekedés idővel egyre kevésbé kedvezett az itt élőknek. A 20. század második felében a lakosság fokozatosan elköltözött, a helytörténeti adatok szerint az utolsó régi lakó 1976-ban hagyta el Vágotpusztát.
Az üresen maradt ingatlanok egy részét később megvásárolták és felújították. A településen jógaközpont is kialakult, egyes épületek pedig pihenőhelyként kaptak új szerepet.
Bár Vágotpusztát gyakran szellemfaluként emlegetik, ez az elnevezés nem egészen pontos. A rendezett udvarok, a felújított homlokzatok és a gondozott kertek arról tanúskodnak, hogy a falu az eredeti lakosság elköltözése után sem vált teljesen elhagyatottá.
A település egyik legjellegzetesebb építménye a fehérre vakolt, falazott harangtorony, amely a helytörténeti adatok szerint már 1910-ben is állt. A négyszögletes épületet vöröses, gúla alakú tető fedi, csúcsán kereszttel. A torony falán az 1956-os mecseki szabadságharcosok emléktáblája látható.
Vágotpuszta legrégebbi épületei közé tartozik az egykori uradalmi csárda, amelyet később lakói után Blazsek-házként ismertek. A helytörténeti leírás szerint az 1790 körül épült fogadó a régi közlekedési út mellett állt, a település kialakulása pedig szorosan kapcsolódott hozzá.
A közelében található a falu mintegy 60 méter mély kútja, amelynek elkészítése nem ment egyszerűen. Az 1950-es években először megfelelő bélelés nélkül ásták ki, ám az esőzések következtében beomlott. Másodszor már betongyűrűkkel erősítették meg a falát. A kút mellett ma is látható a régi, kézi működtetésű emelőszerkezet.
Vágotpuszta egyik legfeltűnőbb épületének oromfalát nagyméretű, színes falfestmény díszíti. A felhők között ábrázolt, vöröses ruhát viselő alak mellett az „Énok” felirat olvasható. Énok az Ószövetség egyik alakja, akinek történetét Mózes első könyve is megörökítette. A bibliai hagyomány szerint Istennel járt, majd Isten magához vette.
Az épület másik homlokzatán vallási szövegek és idézetek láthatók. A festmény és a feliratok sajátos színfoltjai az apró mecseki településnek, ahol a korábbi évtizedekben különböző vallási és elmélyülést kereső közösségek is megjelentek.
Vágotpuszta történetének legismertebb fejezete az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő napokhoz kapcsolódik.
A november 4-i szovjet támadás után Pécs környékéről fegyveres felkelők húzódtak vissza a Mecsek erdeibe, hogy folytassák az ellenállást. A később mecseki láthatatlanokként ismert szabadságharcosok között civilek, munkások, diákok és katonai tapasztalattal rendelkező férfiak is voltak.
Az ellenállók november 6-án délután érkeztek Vágotpusztára, ahol megkezdték a különböző csoportok katonai rendbe szervezését és a kiképzést. A mintegy háromszáz fős alakulat tagjai itt tettek esküt a harc folytatására.
A felkelők megszervezték az őrszolgálatot, a felderítést és az utánpótlás biztosítását. Innen indítottak kisebb akciókat, amelyek során fegyvereket, lőszert és élelmet próbáltak szerezni, valamint igyekeztek akadályozni a szovjet csapatok mozgását.
A szovjet erők azonban hamarosan felderítették a tartózkodási helyüket. A bekerítés veszélye miatt a szabadságharcosok november 11-én megkezdték a visszavonulást Kisújbánya felé. November 12-én Vágotpusztát szovjet katonai és magyar karhatalmi támadás érte.
Az ellenállók a következő napokban még megpróbálták folytatni a harcot. November 14-én a pécsváradi rendőrőrs ellen indítottak támadást, hogy fegyverekhez és lőszerhez jussanak. Az összecsapásban életét vesztette Málics Ottó, a csoport egyik vezetője.
A megfogyatkozott alakulat november 16-án a további szervezett ellenállás kilátástalanságát felismerve a feloszlás mellett döntött. A szabadságharcosok egy része ezután Jugoszlávia felé menekült.
A mecseki láthatatlanok emlékét ma a harangtorony falán elhelyezett vörös gránit emléktábla őrzi, amelyet Pécs város polgársága állíttatott az 1956-os forradalom és szabadságharc résztvevőinek tiszteletére.
Vágotpuszta több jelzett turistaút találkozásánál fekszik, így a Mecsekben kirándulók számára is érdekes célpont. A településen áthalad a sárga sáv és a Mecseki Zöldtúra zöld sáv jelzése.
Orfű és Bános felől egyaránt megközelíthető, de a környező erdőkön át hosszabb túrák is tervezhetők.
Az erdőből kiérve egy kisebb tisztáson tárulnak fel a házak. A fehér falú épületek, a harangtorony és a régi kút mellett ősszel különösen látványosak a sárgára és aranybarnára színeződő fák. A településről Komló, a Zengő és a Hármas-hegy irányába is nyílhat kilátás.
A Baranya Vármegyei Értéktárban kulturális örökségként nyilvántartott Vágotpuszta egyszerre őrzi az egykori mecseki falusi élet emlékeit és az 1956-os szabadságharc történetének egy fontos fejezetét.