13 magyarországi gyaloghíd, melyet sosem felejtesz el

A hidak biztosítják az élet változásain való könnyebb átjutást, jelképezik az ébrenlétből az álomba lépést, vagy épp hozzásegítenek a felfedezés lehetőségéhez.

Sokszor csak különösebb figyelem nélkül sétálunk át rajtuk, hogy elérjük a felfedezni való nevezetességet, és nem is vesszük észre, hogy már maga a híd is egy látványosság.

Magyarország számos helyén köt össze két, egymástól külön álló pontot kőből, fából, vagy épp acélból épített gyaloghíd, melyek többsége mesés környezetben ívelnek át a két part között.

13 hidacskát gyűjtöttünk egy csokorba, melyeken érdemes átsétálni: van, hogy csak néhány lépésnyit, de akad olyan is, ahol hosszabb távon élhetjük át az élményt.

Festetics-kastély park, Dég

Pollack Mihály tervei alapján Festetics Antal építtette 1810-1815 között a dégi kastélyát, melyet egy 27,4 hektár területű angolpark ölel körbe, valamint több kilométer hosszú tórendszer övezi, utóbbi egyik szigetén áll a festői szépségű Hollandi-ház. Az épületet 1891-ben emelték, melynek földszintje istállóként szolgált, emeletén pedig a tüdőbeteg Festetics Andorné gyógyítására berendezett lakosztály kapott helyet, mivel az istálló levegőjének és a friss tejnek a korabeli orvosok gyógyító hatást tulajdonítottak. A kis szigeten álló Hollandi-házat annak idején kizárólag hajóval lehetett megközelíteni. Ma egy fahídon keresztül juthatunk el Magyarország egyik kuriózumába.

fotó © Kocsis Julianna | Csodálatos Magyarország

Liget park, Tatabánya

A tatabányai Liget park, vagy ahogy sokan ismerik, az Ifjúsági park, a település óvárosi részében mintegy 3 hektáron terül el. Közepén egy hangulatos tavacska fekszik, melynek vizéből egy apró sziget emelkedik ki. Erre sétálhatunk át egy fa-fém szerkezetű gyaloghidacskán. A tavon különben még két további, felfedezésre érdemes híd ível át.

fotó © Pócsi Norbert | Csodálatos Magyarország

Aranyoslapi-forrás, Zalaegerszeg

Zalaegerszeg határában, az Alsóerdő településrész közvetlen közelében található forrás története már az őskorig visszanyúlik a régészeti leletek szerint. A napjainkban kedvelt kirándulóhely a régmúltban is pihenőhelyként szolgált az emberek és állataik életében: ivóvízhez jutottak és felfrissülhettek ezen a csodás helyen. A vízfolyást, melyet először Aranyoskút néven említi egy 1381-es oklevél, 40 éve még csak emléktáblával jelezték, mára azonban kiépítették, vizét egy kis tóba vezették. Lefolyásán rövid fahíd vezet át.

fotó © Darabos Róbert | Csodálatos Magyarország

Éden-tavak, Sarkad

Sarkad egyik ékköve, vonzó turistacélpontja és horgászparadicsoma az Éden-tavak környezete. Az Éden-tó I. korábban is létezett, egy mocsaras, hulladéktól sem mentes terület volt, melyet a 90-es évek második felében egy pályázat révén rehabilitáltak. A másodikat, az Éden-tó II-t pedig a 2000-es évek elején alakították ki. A Gyepes-csatorna kiszélesedő szakaszát egy töltéssel leválasztották, és az így létrejött tó közepén egy mesterséges sziget szintén helyet kapott, melyre egy fahidacska ível át.

fotó © Varga Péter | Csodálatos Magyarország

Tiszavirág híd, Szolnok

A gyalogosok és a kerékpárosok előtt is nyitva áll a szolnoki Tiszavirág híd, melyet 2011. január 21-én adták át. 444 méterével Közép-Európa leghosszabb gyaloghídja. Három részből áll: egy 186 méteres acélszerkezetű mederhídból, az ahhoz csatlakozó kétoldali vasbeton feljáróhidakból, valamint végpontokon lévő közlekedési kapcsolatokat magába foglaló épületekből. Szolnok  történelmi városmagjából ezen érhető el a bal parton található körgáttal védett területe, amely a pihenés és a rekreáció Mekkája.

fotó © Kiss Csaba | Csodálatos Magyarország

Óföldeáki erődtemplom

A középkori templomról a legfontosabb írott adat 1429-ből, egy V. Márton pápa által kiadott bullából származik, és az épületet a 16. századtól több kéziratos és nyomtatott térkép is ábrázolja. Az egykori Árpád-kori templom helyén a 15. században emelték – a zömében máig fennmaradt – gótikus épületet. A templomot kissé szabálytalan alakú 24-26-szor 38 méteres erődítés vette körbe, a falakon kívül pedig 2,5-3 méter mély árok futott. A templomot a sáncárkon átvezető fahídon közelíthették meg. Ahogy a jíd, úgy a templom is megújult az idei évben, és régi pompájában tündököl a 15. századi óföldeáki erődtemplom.

fotó © Rosta Tibor | MTI

Fényes tanösvény, Tata

A tatai Fényes tanösvény szigorúan védett természetvédelmi terület 2006 óta a világ legértékesebb vizes élőhelyeit védő nemzetközi Ramsari Egyezmény helyszínei közé tartozik. A 18 állomásos, 1350 méter hosszú, lápra épített sétányon megismerhetjük a láperdők és a karsztforrások izgalmas világát: a mélyből feltörő források buborékaitól kezdve, a vízben álló erdőkön át, az állatok és növények páratlan életterét. Az ösvény kötélhidakon át is vezet, amely még érdekesebbé teszi az ösvény bejárását.

fotó © Györkő Zsombor | Csodálatos Magyarország

Kányavári-sziget

Kikerülhetetlen híd: nem csak azért, mert felejthetetlen látványt nyújt, és ezt legalább egyszer az életünk során látni kell, hanem azért is, mert másképp nem tudunk a szigetre eljutni. A fahíd nem csak a sziget ikonikus építménye, hanem a Kis-Balaton jelképe is. A Kányavári-sziget hídját, amely egy ragasztott gerendákból álló, háromnyílású ívhíd, az 1980-as években adták át, amely sok év alatt érte el a mai, talán még nem végleges formáját.

Hortobágy

2015-ben adták át azt a mintegy 9 kilométer hosszú, a 33-as főútvonallal párhuzamosan futó kerékpáros és gyalogos turistautat, amelyre felfűzték az egyébként szétszórtan elhelyezkedő pusztai látnivalókat. A halastavaktól induló, a Hortobágy községen át a Pusztai Állatparkba vezető út része a Hortobágy folyó feletti új gyalogos és kerékpáros híd az ikonikus Kilenclyukú híd szomszédságában, a vízi színpad mögött. A száz méter hosszú híd három és fél méter széles átkelő fapadlózatot kapott.

Gyadai tanösvény

A Naszály-hegy oldalánál, a Gyadai-rét közelében alakították ki a Gyadai tanösvényt, amely igen közkedvelt kirándulóhely a családosok körében. Számtalan élményt tartogat, melyek közül a legkiemelkedőbb a 2008-ban átadott függőhíd, amely 25 méter hosszan és legmagasabb pontján, a szakadék aljától számítva 6 méter magasan vezet át a túloldalra. Érdemes minden évszakban bejárni a 13 állomásos, 6 kilométeres tanösvényt, és átsétálni az ország egyik legnagyobb átfogású függőhídján. Mivel meredek lejtéssel indulnak kezdő méterei, óvatosan, mindkét kezünkkel kapaszkodva keljünk át a hídon, különösen esős, saras időben.

Alcsúti Arborétum

Az Alcsúti Arborétum hazánk legeredetibb és egyik legrégebbi angolparkja, melynek 1820-as telepítése József nádor nevéhez fűződik. A 40 hektáron fekvő természetvédelmi terület minden évszakban más-más arcát mutatja, így érdemes többször is ellátogatni az arborétumba. Több hidat is rejt az arborétum,  a Koronás vagy Címeres hidat József Károly Lajos főherceg építette Ybl Miklós tervei alapján.

fotó © Békési József | Csodálatos Magyarország

Brunszvik-kastély, Martonvásár

Gróf Brunszvik Antal kastélya 1785-re épült fel Martonvásáron, melynek parkját Brunszvik Ferenc alakíttatta igazi romantikus angolkertté. Több különleges fafaj is él a kertben, mint a vörös levelű japán juhar, páfrányfenyő, tulipánfa és mocsári ciprus is. A gyönyörű parkon átfolyik a Szent László-patak, melynek vizét felduzzasztották, így jött létre egy kis tó, benne egy kis szigettel, ahová kecses híd vezet.

fotó © Hatvani Anikó| Csodálatos Magyarország

Deseda tó, Kaposvár

Kaposvártól északra található Magyarország leghosszabb mesterséges tava, a Deseda-tó. A tó valamint erdővel, mezővel tarkított környezete a kirándulóknak és a vízi sportok szerelmeseinek egyaránt kellemes időtöltést nyújt. A 8 kilométer hosszú, 26 kilométer kerületű Deseda-tavat a Deseda-patak völgyzáró gáttal történő elzárásával duzzasztották fel 1974-ben. A tó északi részén alakították ki a Desedai-parkerdőt, melynek arborétuma félszigetként nyúlik be a tóba. A félszigetre egy száz méteres fahíd vezet.

fotó © Pavlényi Nikoletta| Bringazas.hu

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!