Határtalan gasztronómia – fincsiségek a Skanzenben az ünnepi hétvégén
A két napos rendezvény során, a gasztronómiai hagyományok bemutatása mellett, változatos programok is várják a látogatókat.
Augusztus 20-21-én a bringatúrák és tárlatvezetések, a kézműves foglalkozások és játékok, a mesemondók meséi is az ételekről szólnak a szentendrei Skanzenben.
Ezen a hétvégén megkóstolhatják az érdeklődők a múzeumban a ruszin káposztás laskát, a sváb almás pitét, a borsodnádasdi molnárkalácsot, és az erdélyi gasztronómiában központi helyet elfoglaló puliszkát. Perec és cipó is készül, de a nyári melegben a csalamádé és a hideg szörp is jól fog esni Margit néninél.
Bepillanthatunk az örmény és a zsidó konyha rejtelmeibe, a Skanzen receptkönyveiből pedig a hagyományos magyar konyhát is mélyebben megismerhetjük. A kézműves foglalkozások ugyancsak az étkezéshez kapcsolódnak: só-liszt gyurmából perecet gyúrhatnak a gyerekek, szaggathatnak csigatésztát, és hogy legyen mibe tenni az ételt: varrhatnak kenyérzsákot, formázhatnak agyagtálat vagy marokkosarat. A learatott gabonaszálakat felhasználjuk: szalmadíszt és aratókoszorút készítünk rozsszalmából. Számtalan játékudvar várja a gyerkőcöket, ahol játszva bővíthetik tudásukat, miközben vándormuzsikusok zenéje szól a távolból.
Szombaton Sőrés Rozka mesemondó Egy falat kenyérről, vasárnap Écsi Gyöngyi Az élet vizéről mesél kicsiknek és nagyoknak. Székely népmesék mellett mesés ízek és ízes mesék várják az egész családot a múzeum jól ismert színpadi helyszínén, a Kisalföld tájegység Kisbodaki pajtájában.
Tervezett programok:
Észak-Magyarországi falu
Nemzetiségek konyhája – Filkeházi lakóház
Boszorkánykonyha – Perkupai lakóház
Játékhelyszín – Virágok a kertből – Perkupai lakóház
Kézműves foglalkozás – perec készítése só-liszt gyurmából – Erdőhorváti lakóház
Perec sütés – Erdőhorváti lakóház
Borsodnádasdi molnárkalács – Hadas telek A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti jegyzékén szereplő közösség bemutatkozása (csak augusztus 20-án)
Novaji lakodalmas kalács
Disznótor – Márianosztrai lakóház
Felföldi mezőváros
Játékhelyszín – fröccskvíz – Köztér – Mádi kereskedőház előtt
Kóser konyha – Mádi kereskedőház
Kisbolt
Alföldi mezőváros
Filmvetítés – Gasztroangyal a Skanzenben – Sükösdi lakóház
Cipósütés – Kisújszállási vasúti őrház – 10:30 és 14:00 órai kezdettel. (A program helyszíni regisztrációhoz kötött!)
Dél-Dunántúl
Játékhelyszín – Gyerekgazdaság – Csökölyi lakóház
Kézműves foglalkozás – szalmadísz készítés – Őcsényi lakóház
Nyugat-Dunántúl
Játékhelyszín – Hol a párja? – Vöcköndi lakóház
Játékhelyszín – Görgő gabonák – Kondorfai iskola
Dédanyáink konyhatitkai – csalamádékészítés – Bagladi lakóház
Kisalföld
Sváb gasztronómiai hagyományok – közreműködik a Pilisvörösvári Civilek Egyesületének Rozmaring Hagyományőrző Néptánccsoportja – Harkai lakóház
Kézműves foglalkozás
- kenyérzsákok varrása – Jánossomorjai lakóház
- méhviaszos kendők készítése – Jánossomorjai lakóház
- mézeskalács díszítés – Süttöri lakóház
- csigatészta készítés – Ásványrárói lakóház
- marok kosár készítése – Kisbodaki pajta
- agyagtál készítés – Kisbodaki pajta
- aratókoszorú készítése rozsszalmából – Kisbodaki pajta
Játékhelyszín – Hol a cipó? – Tápi lakóház
Kovácsmesterség bemutató – Szilsárkányi kovácsműhely
Gasztroportéka – Skanzen receptkönyvek, fűszerek, edények árusítása
Színpadi program – Kisbodaki pajta
2022. augusztus 20. (szombat)
10:30 „Mesés ízek – ízes mesék” – Kutvölgyi Gabi, meseterapeuta
12:00 Ízes, székely népmesék gyerekeknek – Babos Eszter, mesemondó
14:00 Egy falat kenyér – Sőrés Rozka, mesemondó
2022. augusztus 21. (vasárnap)
10:30 „Mesés ízek – ízes mesék” – Kutvölgyi Gabi, meseterapeuta
12:00 Székely népmesék – Csernik Szende, székely mesemondó
14:00 Az élet vize – Écsi Gyöngyi, mesemondó
Erdély épületegyüttes
Puliszkakészítés – Balavásári porta
Örmény konyha (XI-9), Kávéházi gasztronómia
Hálaadás a termésért – Nyárádgálfalvi unitárius templom
Erdélyi gasztrotúra – 14:00 – Találkozási pont: Erdély kapuja információs pult
További programok
Élő népzene – vándormuzsikusok járják a portákat
Növénytotó – Töltsd ki a játékos kvízt és nyerj Skanzen kitűzőt!
Helyszínek: Sükösdi lakóház – Csökölyi gyerekgazdaság – Szalafői kerített ház – Kisbolt – Erdőbényei lakóház – Novaji lakóház – Mándi református templom
Bringatúra
2022. augusztus 20. – Terülj, terülj, asztalkám! – 11:00 – Találkozási pont: Nagy térkép
2022. augusztus 21. – A búzától a kenyérig – 11:00 – Találkozási pont: Nagy térkép
Tárlatvezetés
Ingyenes tájegységi séta – Erdélyi gasztrotúra – 14:00 – Találkozási pont: Erdély kapuja információs pult