FOTÓ: NÖF
FOTÓ: NÖF
FOTÓ: NÖF
FOTÓ: NÖF
FOTÓ: NÖF
Itthon
A romjaiban is impozáns Vértesszentkereszti apátság
A vadregényes Vértes kedvelt túrázók körében, buja erdői kincseket rejtenek, mint például a Vértesszentkereszti kolostor és templom romjait.
Az egykor impozáns épületegyüttesből mára csupán néhány 8-10 méter magas megszürkült falmaradvány, széles falpillér, kapuboltozat-töredék maradt meg eredeti helyén.
A mai Vértesszentkereszt elnevezés a 19. századból származik, amely a „Szentkereszt a Vértesben” szóösszetételből alakult ki. A középkori leírásokban Szent Kereszt, Udvarhely, Keresztur néven említik.
A terület a Csák nemzetség ősi birtokához tartozott. A monostort először 1146-ban említik: Fulco hospes – egy Magyarországon letelepedett idegen– végrendeletében négyekényi földet hagy örök birtokul Ugrin ispán Vértesben álló monostorának. Ezután a legközelebbi leírásokat I. Miklós ispán – II. Ugrin ispán öccse vagy unokaöccse – négy végrendeletében találhatjuk. Az 1231-es végrendeletben a Szent Kereszt melletti gazdasági központot említi Udvarhely néven.
Az apátság a 13. század első felében élte fénykorát. III. Honorius pápa 1226-ban felhatalmazta a vértesi apátot birtokviták rendezésére, majd 1239-ben ismét. Károly Róbert idején a Csákok szerepe lehanyatlott a vidéken: váraik és birtokaik királyi tulajdonába kerültek, és a kegyuraságot is az uralkodók viselték, amelyről írásos emlékek is fennmaradt. Nagy Lajos a tatai vám felét adományozta a monostornak.
A Rozgonyi család hatalma növekedésével több környékbeli birtokot kapott zálogba Zsigmondtól. A területtel együtt járó jogként átvették a vértesi apátság kegyuraságát is. Ezt támasztja alá az az 1450-ből fennmaradt oklevél, melyben Rozgonyi János beiktatja a Ferenc, majd Lámpás János apátokat. A Rozgonyiak idején a vértesi apátság fokozatosan leromlott. A 15. század második felétől a vértesi várakat és birtokokat az Újlaki család birtokolja, ezzel együtt az apátság kegyurai is ők.
A korabeli állapotokat írásos emlékek is alátámasztják. 1475-ben Újlaki Miklós, boszniai király írt a pápához egy kérelmet: „Mivel a vértes-keresztúri bencés monostor épületei annyira megrongálódtak, hogy apátja Dénes nem mer benn tartózkodni, a jövedelem meg oly csekély, hogy két szerzetessel alig tudja magát eltartani s a roskadékos templomban alig mondanak évenként tíz misét, engedje át a pálos szerzeteseknek.” A pápa engedélyezte a kérést, de nem történt változás, ezért 1478-ban Mátyás király ír IV. Sixtus pápához, hogy „…az olyannyira elpusztult, hogy szinte földszínig rom (apátságot) a Fehérvár város falain kívül levő, Szent Margit tiszteletére emelt dominikánus kolostorba bekebelezhesse.”
A kérelem sikeres volt, s 1478-ban az apátság Vérteskeresztúr néven került be a domonkos rendbe.
Miután Tata 1543-ban török kézre került, a kolostor szerzetesei is elmenekültek a Vértesből, s az apátság kiürült. A Vértesbeli várak 1687-ben szabadultak fel a török alól. Ekkor a Hochburg család szerezte meg a területet. A család 1694-ben felajánlotta az apátságot a móri kapucinusoknak, de a rend nem fogadta el a megbízatást. A terület 1754-től került az Esterházy család birtokába, és ettől kezdve indult meg a rom széthordása. Köveit a vidék épülő templomaihoz (Pusztavám, Szend, Dad), a bokodi tó malom- és gátépítéséhez használták. Rengeteg faragványt a csákvári emlékműbe és a tatai műromba használtak fel.
A romot elsőként Rómer Flóris vette észre, kisebb kutatásokat először 1940-ben, Lux Géza vezetésével végeztek. Alapos és nagy területre kiterjedő munkálatokra csak 1964–71 között és a 80-as években került sor, ahol M. Kozák Éva, a régészeti kutatás vezetője, illetve Sedlmayr János, építész elkezdtek egy több évtizedes munkát.
A régészeti kutatások feltárták a 13. századi templom romjaitól északra az apátság első, 12. századi, egyenes záródású templomát is, valamint a két templom közti területen több periódusban kiépült kolostor maradványait, az apátság körül 60-120 méteres körzetben elterülő temetőt is. A régészeti leletek egy része a tatai Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán látható.
A keleti tájolású, háromhajós, bazilikás elrendezésű, román kori templom belső terének hossza 32,5, szélessége 16 a kereszthajóknál 19,6 méter. Egyedi szentélykiképzése mellett a háromhajós térhez kereszthajó csatlakozik, tehát a hely nevét adó „kereszt” megjelenik a templom alaprajzában is.
Építészeti megoldásaiban – valószínűleg francia hatásra – már megjelenik a korai gótika. Ezt mutatják a nyolcszögű pillérek, a bimbós, leveles oszlopfők és a hajó csúcsíves záródása is. Csodálatosak az apátság faragványai, az oszlopfők, a növényi ornamentika és az állat-, valamint emberábrázolások.
A templomrom megközelítése:
Autóval Pusztavám vagy Oroszlány irányából lehetséges. Oroszlány felől a Pusztavámi úton haladva az ÖKO Zrt.-t elhagyva, tovább a főúton, a Gerencsérvári elágazó utáni első lehajtó jobbra. Gyalog legegyszerűbben Pusztavám felől a Zöld, Oroszlány felől a piros jelzésen elindulva közelíthetjük meg.
Kapcsolódó cikkeink
Itthon
Festői romok a Vértes vadonjában: a vértesszentkereszti apátság
Több évtizeden át építették a vértesszentkereszti apátságot, amely a román stílusú építészet egyik magyarországi gyöngyszeme.
Itthon
