Átadták a Zengőn épült hétszintes kilátót

A kilátás egyszerűen elképesztő a körülbelül 260 emeletnyi magasból.

2020. június 24-én adtunk arról hírt, hogy a Zengőre, a régi geodéziai torony köré egy masszív és biztonságos, 22 méter magas kilátót építettek. A hétszintes messzelátó átadására szerdán, 2020. július 29-én került sor – derült ki a a Baranya Megyei Önkormányzat közleményéből.

Azt írták: a megyei önkormányzat 160 millió forintos beruházásának eredményeként megvalósult hétszintes, mintegy 22 méter magas építmény látogatói négy méterrel a fák lombja felett gyönyörködhetnek a kilátásban. Az önkormányzat Őri Lászlót, a Baranya Megyei Közgyűlés elnökét idézve közölte: a projekt hozzájárulhat ahhoz, hogy új lendületet kapjon a megye idegenforgalmi fejlődése.

A Zengő a 2000-es években a magyarországi légvédelmi rendszer kiépítésének egyik tervezett helyszíne volt, de a leendő katonai lokátor ellen, a bánáti bazsarózsa élőhelyének védelmében tiltakozások kezdődtek a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetésével. A radar később a Pécs melletti Tubes-tetőn épült volna meg, ám a civilek ellenállása miatt a helyszíne a tolnai Medina lett.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!