Itthon
Ez a kis tisztás nem tartozik a Zemplén legismertebb kirándulóhelyei közé, mégis sokkal többet kínál egy egyszerű megállónál. Aki felkeresi, nemcsak egy szép fekvésű tavat lát, hanem egy olyan helyet is, ahol a táj és a múlt ma is szorosan összekapcsolódik.
A tó Háromhuta óhutai településrésze mellett, a Barátok-dűlőben fekszik, az Óhutát Regéccel összekötő völgyben. Nem közvetlenül az út mellől tárul fel, inkább egy erdőszéllel körbevett, félreeső réten bújik meg. Éppen ettől különleges: bár könnyen elérhető, mégis megmaradt benne valami csendes, eldugott hangulat.
A környező hegyoldalak meredeken emelkednek a völgy fölé, közöttük pedig ez a nyugodtabb, laposabb rész már korán alkalmas lehetett a megtelepedésre. A táj ma is őrzi a régi használat nyomait. A réten és a lejtőkön helyenként még felismerhetők a hajdani teraszolás maradványai, amelyek arra utalnak, hogy a földet egykor tudatosan alakították művelhetővé. A forrás közelsége, a védettebb fekvés és a használható terület együtt magyarázza, miért telepedtek meg itt már korán az emberek.
A Könnycsepp-tó nem természetes hegyi tó. A kis vízfelület úgy jött létre, hogy a forrás vizét egykor felduzzasztották. A helyi ismertetők szerint a forrás vizét az itt élő pálos szerzetesek duzzasztották fel, akik a vizet nemcsak ivóvízként használták, hanem a mindennapi élet és a gazdálkodás részeként is. Nem kizárt, hogy a tó egykor halastóként is szolgált.
Nevét az alakjáról kapta: megnyúlt formája valóban könnycseppre emlékeztet. Mégsem önmagában a tó mérete vagy formája teszi érdekessé ezt a helyet, hanem az, hogy mellette ott van a forrás, a kolostorrom és a környezeten ma is látszanak a régi tájhasználat nyomai. Ettől a Könnycsepp-tó több lesz, mint egy egyszerű erdei pihenőhely.
A tó mellett látható romok a Szent Fülöp és Jakab tiszteletére szentelt pálos kolostor maradványai. A források szerint a rendház a 14. század elején már biztosan állt. Az oklevelek regéci pálos kolostorként említik, mivel a középkorban Regéc volt a legfontosabb közeli település. A mai hutafalvak akkor még nem léteztek a mai formájukban, így a kolostor régebbi, mint a környék mai településhálózata.
A pálos rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend. Tagjai gyakran választottak félreeső, erdős helyeket, ahol nyugodt körülmények között élhettek. Az óhutai kolostor fekvése teljesen megfelelt ennek az életformának. A leírások szerint itt valószínűleg csak néhány szerzetes élt, de a rendház ettől még nem volt jelentéktelen. A 14–15. század során különféle adományokhoz jutott, Tolcsva környékén szőlőkkel, szántókkal és más jövedelmekkel is rendelkezett. Ez azt mutatja, hogy a kolostor a maga korában fontos része volt a térség életének.
A hanyatlás a 16. században kezdődött. A legsúlyosabb csapás 1547-ben érte, amikor Serédy Gáspár, Ferdinánd király hadmestere felgyújtotta a rendházat. Bár ezt követően még egy ideig nem néptelenedett el teljesen a hely, a szerzetesek végül a 17. század közepére végleg elhagyták a kolostort.
Ezután a romok hosszú időre eltűntek a szem elől. A falakat benőtte a növényzet, a környék elnéptelenedett, és a hely emlékét sokáig leginkább a Barátok-dűlő neve őrizte meg. Az is hozzájárult a maradványok fennmaradásához, hogy a köves, egyenetlen felszínt a mezőgazdaság sem vette intenzíven használatba.
A kolostorrom csak az utóbbi években került újra a figyelem középpontjába. A feltárás a háromhutai önkormányzat és a miskolci Herman Ottó Múzeum együttműködésében indult el. A Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisa szerint 2016-ban ásatás, 2017-ben régészeti megfigyelés, 2019-ben pedig falkutatás zajlott a helyszínen, Szörényi Gábor András vezetésével.
A kutatások egyik legfontosabb eredménye a kolostor déli oldalán álló templom jobb megismerése volt. A régészek egy összeomlott, de jól értelmezhető gótikus templom maradványait tárták fel. Kiderült, hogy a szentély a nyolcszög három oldalával záródott, az előkerült zárókő és faloszlopok alapján pedig a boltozat formájára is lehet következtetni.
Nemcsak a falak kerültek elő, hanem több olyan részlet is, amelyek arról árulkodnak, hogy az épület gondosan megtervezett és igényesen kialakított volt. Festett vakolatmaradványok, boltozati elemek, oltárok nyomai és más építészeti részletek is előkerültek. Mindez arra utal, hogy a kolostor jóval több volt egy egyszerű remetelaknál: jelentős egyházi hely lehetett a maga idejében.
A forrás nélkül ez a hely aligha vált volna ilyen fontossá. Ez biztosította a vizet a szerzetesek számára, és erre épült a tó kialakítása is. Éppen ezért a forrást, a tavat és a kolostorromot nem érdemes külön kezelni, mert valójában ugyanannak a történetnek a részei.
A Pálos-forrás vize a leírások szerint iható, környezete pedig rendezett. A tó partján padok és asztalok várják a kirándulókat, így a környék nemcsak történeti emlékhelyként érdekes, hanem kellemes pihenőpontként is.
Az Óhuta Regéc felőli végén lévő parkolótól az út túloldalán induló dózerúton, a P+ jelzést követve érhető el a rét széle, ahonnan balra fordulva találjuk a Könnycsepp-tavat és a romokat. Óhuta központjából Regéc irányába a P◼ jelzéseket kell követni, majd a falu szélétől egy dózerúton jobbra, a P+ jelzésen juthatunk fel a pálos kolostorromhoz és a tóhoz.
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!