Családi
2026. július 25.
Hód-tavi Csata Emléknap 2026 Hódmezővásárhely
Az ROAD zenekar 20 éves jubileumát egy különleges turnéval ünnepli, ígérve, hogy az este emlékezetessé válik minden rajongó számára. Ne hagyd ki a siófoki állomását, és találkozz az egyik leghangosabb magyar rockzenekarral!
A Road nevű magyar rockzenekar 1999-ben, a Heves vármegyei Domoszló községben alakult. Tagjai: Molnár Máté basszusgitáros-énekes, Golyán B. Zsolt „Goya” gitáros, Kádár Imre gitáros. Legutóbbi dobosuk – Szabó Erik – 2021 márciusában távozott. Majd a dobfelszerelést Tóth Tamás vette át.A csapat stílusát „Rock n’ Road”-ként aposztrofálja, ez a heavy metalra jellemző torzított gitárhangzást és erős ritmusokat takar. Az együttes más zenei utak felé is nyitott: egyes dalaiban népies motívumok tűnnek fel, van akusztikus repertoárjuk, és fúvószenekarral is léptek már fel együtt. Dalszövegeik jellemző témái: szerelem, szenvedély, benzingőz és rock n’ roll életérzés, pozitív szemlélettel, egyenes megfogalmazásban. A Road a hazai rockéletben az egyik legaktívabb formáció, amely lemezeladás és koncertlátogatottság tekintetében is igen sikeres. A zenekar eddig hét stúdiólemezt, két best of albumot, egy koncert cd-t, két dvd-t és egy könyvet adott ki, munkássága három arany- és két platinalemezt eredményezett. Tagjai ma is a Mátraalja vidékén élnek, de egész évben járják az ország és a határon túli magyarlakta területek színpadait.
A Road 2024 májusában színpadra lép Siófokon. Kapunyitás: 19:00
A Siófok Plázs hivatalos jegyértékesítő partnere a JEGYVASARLAS.HU
Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!