Regéci vár
Regéc, külterület, 3893 Magyarország
A szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos hegyi vár, a Regéci vár, a Rákócziak idejében élte fénykorát.
A Regéci várat az Aba nemzetség egyik tagja építtette. Az 1312-es rozgonyi csata után I. Károly király a vesztes Aba-nemzetség valamennyi birtokát, így Regécet is, elkobozta. A vár királyi adományként rövid ideig Petenye fia Péter birtokában volt, ám amikor ő is szembefordult az uralkodóval, a király tőle is elvette.
A vár 1316-tól 1427-ig királyi birtok volt, majd a Drugeth család birtokába került. A nagy hatalmú, az országnak hosszú ideig nádorokat is adó család a regéci várban őriztette okleveleit. A várat a 14. század második felében vadászat céljából több alkalommal meglátogatta I. Nagy Lajos király is, akinek regéci tartózkodásait a várban kiállított oklevelek is tanúsítják.
A királyi birtokként szolgáló várat Luxemburgi Zsigmond király 1427 körül a szerb despota családnak, a Brankovicsoknak adományozta sok más magyarországi birtokkal egyetemben. Tőlük 1459-ben került vissza a vár királyi tulajdonba, ám I. Mátyás király már 1464-ben, a felemelkedését ekkor, többek között a regéci uradalom megszerzésével megkezdő Szapolyai családnak adta örökbirtokként.
A Szapolyai család birtoklása 1526-ig töretlen, ám az 1526-1541 közötti időszakban, a két király, I. Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János és híveik közötti rendszeres háborúskodások idején még nem teljesen tisztázott a vár tényleges birtoklásának története. Annyi azonban tudható, hogy ebben az időben többször sor került a vár ostromára is.
1541-ben a várat és uradalmát Serédy György és Gáspár kapták adományba I. Ferdinánd királytól. Ezzel kezdődik a vár történetének fénykora. A Serédyek és utánuk több birtokos család a 16-17. században már egyik rezidenciájaként használta a regéci várat.
A várat a Serédyektől az Alaghy család tagjai, János, György és Menyhért örökölték meg. A következő évtizedekben Alaghy János leánya, Judit játszott meghatározó szerepet a vár történetében. Judit – előbb Mágochy András, majd Rákóczi Zsigmond felesége – megpróbálta kiszorítani rokonait a vár birtokából, akik közül csak Alaghy György fiának, Ferencnek sikerült azt röviddel halála előtt, 1611-ben teljes egészében visszaszereznie. A regéci vár és uradalom örököse 1612-ben Alaghy Ferenc fia Menyhért lett, aki részben a regéci várban, részben a pácini kastélyban tartotta udvarát.
A tokaji borkereskedelem miatt egyre inkább felértékelődött regéci uradalomra szemet vetett Esterházy Miklós is, aki 1612-ben feleségül vette Alaghy Judit fiának, Mágochy Ferencnek özvegyét, Dersffy Orsolyát, s ezzel jogot formált az Alaghy-vagyonra. II. Ferdinánd király Alaghy Menyhért halála esetére már 1621-ben Esterházynak ígérte Regécet. Bár Alaghy 1631-ben elhunyt, ám Esterházynak csak 1635-ben sikerült a várat és a hozzá tartozó uradalmat megszereznie. Ezzel párhuzamosan Rákóczi Zsigmond házassága révén a Rákóczi család is igényt formált Regécre.
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem a Habsburgok elleni háborúja során kétszer is ostromolta a regéci várat 1644-ben, másodjára el is foglalta azt a Habsburg-párti Esterházytól. Az 1645-ben megkötött linzi béke aztán szentesítette is Rákóczi foglalását, a vár és uradalma ettől kezdve a Rákócziak birtoka. A család a regéci várat egyik mellékrezidenciájaként használta. Gyakran tartózkodtak a vár falai között, sőt II. Rákóczi Ferenc gyermekkorában néhány évig itt is nevelkedett. A Thököly-felkelés idején kuruc támaszpontként szolgáló várba a Thököly ellen harcoló Habsburg csapatok 1685-ben vonultak be. Az 1686. május 2-án – felsőbb utasítás alapján – megkezdték a regéci vár, az egykori fényes főúri rezidencia módszeres lerombolását.
A vár építéstörténete
A regéci vár legkorábbi részének a Felsővár sziklacsúcsán álló öregtorony és az egykor hozzákapcsolódó íves vonalú várfal tekinthető. A toronynak azonban csak az alsó szintje tartozik az első építési periódushoz, felső szintjeit az 1540-es években, amikor északkeleti sarkához egy háromszintes kerek ágyútornyot illesztettek, teljesen újjáépítették.
A második periódusban, a 14. század végén vagy legkésőbb a 15. század első felében a Felsővárat teljesen átépítették. A korábbi íves vonalú várfalat lebontották és a korai vár helyén egy négyszögletes alaprajzú várat építettek fel, a falak belső oldalán többhelyiséges, emeletes épületszárnyakkal.
A 15. század közepén a később Középső vár nevű várrésznek helyet adó hegynyerget a két sziklacsúcs között a ma is álló keleti és nyugati várfallal teljesen lezárták. Legkésőbb ekkor kezdődhetett meg a déli sziklacsúcson álló Alsóvár területén a várfalak és a különböző épületek kiépítése is.
A 16-17. században az építkezések fő színtere a Középső vár volt. Ebben az időszakban épült ki a főúri udvartartásnak is helyet adó keleti és nyugati palotaszárny.
A keleti palotaszárny legrégibb, 1500 körül kiépült részének a palotaszárny északi végén, közvetlenül a Felsővár sziklájának déli oldala előtt található, három egységből álló, helyenként ma is a második emelet magasságáig álló része tekinthető. A következő, a 16. század második harmadára tehető periódusban ehhez az épületrészhez a földszintjén három, az emeleten két helyiségből álló épületet emeltek, majd a 16. század második felében felépült a palotaszárny déli szakasza is, a földszinten és az emeleten is három-három helyiséggel. Az egyik földszinti helyiségben alakították ki nagyméretű kemencékkel rendelkező sütőházat is. A palotaszárny déli végéhez utólag hozzáépült kisméretű boltozatos helyiség déli oldalán alakították ki legkésőbb a Középső várból az Alsóvárba vezető, alsó szakaszán kő, felsőbb szakaszán fa lépcsőfokokból épült impozáns lépcsőt.
A nyugati palotaszárny 16. században kiépült részei közé tartozik a konyha és a tőle délre emelt, jórészt alápincézett, a nyugati várfal belső oldalára épült helyiségsor. A 17. század folyamán a nyugati palotaszárny udvari homlokzata elé kisebb, földszintes épületeket építettek, az egyik ház alatt egy boltozatos pincét is kialakítottak.
A 16-17. század folyamán a várat védőművekkel erősítették meg. A vár északnyugati sarkán felépült a Kútbástya, tőle délre a nyugati várfal északi szakaszát egy belső köpenyfallal megerősítették és felmagasították. A könnyebben támadható keleti oldal északi végén egy rondellát, az ún. Kerekded bástyát építettek fel. A keleti várfal középső szakaszának külső oldalán felépült a Kis bástya, melytől délre egy külső várfalat is építettek a várfal külső oldala elé, mely külső fal az Alsóvárat kelet felől védő többszintes sokszögű bástya északi oldaláig húzódott. A vár keleti oldalát árokkal és annak külső oldalán kialakított, ma is meglévő sánccal védték.
A várba bejutni csak több kapun keresztül lehetett, ezek a Középső vár udvarától délnyugatra, illetve az Alsóvár sziklatömbje alatt álltak, jelenleg még feltáratlanok. A kapuk közötti területet és a várba vezető utat védművekkel és farkasveremmel is megerősítették.
A vár ezen jól kiépített védművek ellenére sem klasszikus katonai erődítménynek, hanem mindvégig erődített uradalmi központnak és – történetének utolsó másfél évszázadában – főúri és előkelő családok rezidenciájának tekinthető.
