Vass Imre-barlang Jósvafő

Jósvafő, Baradla-barlang Jósvafői lejárat, Magyarország

A Vass Imre-barlang cseppkőképződményei páratlanul szép látványt nyújtanak.

Az Aggteleki-karszt egyik jelentősebb üregrendszere a Jósvafőtől északnyugatra, a Kis-Tohonya-forrás felszínalatti vízrendszerében kialakult Vass Imre-barlang, mely az Aggteleki-karszt negyedik leghosszabb és egyik leginkább kutatott barlangja. Egy része ki van építve és szakvezetéssel megtekinthető. Kiemelkedő értékét mutatja, hogy 12 ha felszíni területével együtt már 1958-ban védelem alá került, 1982 óta pedig fokozottan védett természeti érték a világörökség része.

A barlangot 1954-55-ben a Budapest Műszaki Egyetem Barlangkutató Csoport tagjai  három szakaszban fedezték fel. A Vass Imre-barlang feltárása során az árvízi forrástölcsérben 80 cm mélyen hallstatti cserépmaradványok, patics, kohósalak és Rozsnyó környéki kőzet darabok, valamint egy dárdahegyre emlékeztető vasdarab került elő.

Az időszakosan aktív patakos barlang helyenként kettő, vagy három szintben lévő emeletre tagozódik és változatos formájú, méretű és színű cseppkőképződményekben gazdag. Leggyakoribb a cseppkőlefolyás, de gyakoriak a függő, ritkábbak az álló cseppkövek és a cseppkőoszlopok. Néhány helyen sima és csavart cseppkőzászló, cseppkőléc és tetarata lefolyás, valamint a patak mederben mésztufagát látható.

A barlang járatrendszere öt különböző jellegű szakaszra osztható fel.

  • Az első szakasz a bejárattól a Rokokó-kapuig terjed, ahol ma már a csak a függő cseppkövek csonkjai láthatók.
  • A második a Rokokó-kaputól a Narancs-szifonig húzódó szakasz, mely a rendszer legtágasabb meanderező folyosója, melynek díszítő eleme egy óriáscseppkő (Baradlai-cseppkőoszlop), nagyméretű tetarata lefolyások (Narancs-zuhatag) és szalmacseppkövek.
  • A harmadik szakasz a Narancs-szifontól a Lagúnás-szifonig húzódik, ahol csavart sztalaktit (Fúró), hófehér cseppkőzászlók (Hólepel, Törülköző), Medúza-szerű cseppkőfürtök, és Baldachin, valamint kalcitkristályos bevonatok (Minka-ág) találhatók.
  • A negyedik a Lagúnás-szifontól a Dómig terjedő szakasz, amely itt három szintre oszlik, melynek középső ágában korall-szerű borsóköves képződmények találhatók (Korall-terem).
  • Az ötödik szakasz a Dómtól a Cyklopszok Csarnoka végéig tart, ahol minden emelet összefut az óriási méretű kanellurájáról nevezetes Dómban.

A Vass Imre-barlangot az érdeklődök a Baradla-barlang jósvafői bejáratának jegypénztárától induló, szakvezetéses túra keretein belül tekinthetik meg. A jegypénztár és a barlangbejárat közötti gyalogtúra hossza oda-vissza 6 km, a barlangi túra hossza szintén oda-vissza kb. 500 m, bejárása nagyjából 3 órát vesz igénybe, amelyből a barlangban töltött idő 45-50 perc.

Jósvafő, Baradla-barlang Jósvafői lejárat, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!