Baradla-barlang
Aggtelek, 3759 Magyarország
A Baradla-barlang 200-230 millió évvel ezelőtt képződött triász mészkőben alakult ki, ősidők óta nyitott természetes bejárata a több mint 50 m magas sziklafal tövében nyílik.
A Világörökség részét képező felszín alatti világ legjelentősebb képviselője a 25 km összhosszúságú Baradla-Domica barlangrendszer, melynek 5,3 km-es szakasza a Domica-barlang, Szlovákiában található. A több bejárattal nyíló Baradla nemcsak a térségnek, de hazánknak is legkiemelkedőbb – legrégebben kutatott, legismertebb, képződményekben leggazdagabb – barlangtani értéke, amely a múlt században a világ második, 1965-ben a nyolcadik, 1969-ben a tizennegyedik, 1973-ban a huszadik leghosszabb barlangjaként tartották nyilván. Napjainkban már a világranglistán ugyan háttérbe szorult, de aktivitása, hossza és cseppkődíszessége alapján, a mérsékelt égövben még mindig első helyen áll. A Baradla név feltehetően szláv eredetű, s a sziklaszirtet jelentő (bradlo) szóból származik. Ez a kifejezés még ma is élő földrajzi név Szlovákiában. A barlang ősidők óta nyitott természetes bejárata Aggtelek határában messziről látható, a több mint 50 m magas sziklafal tövében nyílik.
A barlang kialakulása
A Baradla-barlang 200-230 millió évvel ezelőtt képződött triász mészkőben alakult ki. A területet a triász időszakban fokozatosan mélyülő tenger borította, amelyben a mélységtől és a szárazföldtől való távolságtól függően különböző minőségű meszes üledékek rakódtak le. A legidősebb kőzet a barlang jósvafői szakaszán található, a bejárattól az Óriások terméig. Ez a sötétszürke-fekete, vastagpados Gutensteini Mészkő erősen töredezett, így járatképződésre ugyan alkalmas, de szennyezettsége miatt cseppkő csak kevés van a barlang ezen szakaszán. A Baradla főágának leghosszabb része világosszürke, jól karsztosodó, cseppkőképződésre kiválóan alkalmas kőzetben, a Steinalmi Mészkőben halad. A kőzetben ősmaradványok, például zöldalgák, ammoniteszek, tengeri liliomok maradványai figyelhetők meg. A Vaskaputól az aggteleki kijáratokig ismét sekély lagúnában képződött, zöldalgák, csigák, ammoniteszek maradványait tartalmazó, jól karsztosodó, viszonylag tiszta mészkő látható, a Wettersteini Mészkő. A triász időszak után a terület a tenger színe fölé emelkedett. A hegységképződés során a szilárd kőzetblokkok erősen összetöredeztek.
A barlang megismerése
A barlangot és az ott található hófehér cseppköveket először – bár név nélkül és téves helymeghatározással – G. Wernher 1549-ben Baselben megjelent munkájában említette. E néhány sort többen is átvették, s közel 200 éven keresztül az egyetlen írásos információ volt a barlangról. A tévedésre Bél Mátyás hívta fel a figyelmet 1742-ben Bécsben megjelent híres földrajzi munkájában, a Notitiában, de a barlangról ő sem adott bővebb leírást. A Gömör vármegyéről szóló kéziratában (1749) pedig nemtörődömséggel vádolta az embereket amiatt, hogy e hatalmas barlangot még senki nem tárta fel. Bár tudjuk, hogy az 1700-as években több neves személy – köztük ifj. Buchholtz György természetkutató és Gvadányi József író is – járt a barlangban, de munkájukban a látogatásról csak említést tettek. Az első bővebb leírás 1781-ben német nyelven az Ungarisches Magazin-ban, majd magyarul 1788-ban az iskolai oktatás számára írt Hármas kis Tükör című könyvben „Az Tsudálatos Baraglya” címen jelent meg. Az 1700-as évek végétől egyre gyakrabban látogatott barlang történetének különleges állomása az 1794-es esztendő, amikor Sartory József elkészítette első felmérését, Farkas János pedig az első részletes leírását. Sajnos mindkét munka eredetije elveszett, de Sartory térképéről egy másolat az Országos Széchényi Könyvtár Térképtárában megtalálható. E rajzot, a világ első mérnök által készített barlangtérképeként tartjuk számon. A barlang részletes leírása és nyomtatásban is megjelent térképe végül is Raisz Keresztélynek, a vármegye földmérőjének köszönhető (1807). Őt nemcsak a hivatali, de a barlangi munkában is követte Vass Imre, aki 1825-ben kihasználta azt a lehetőséget, hogy az addigi végpontot jelentő Vaskapunál a patak vizének szintje – az évek óta tartó szárazság következtében – lesüllyedt. A szoroson átjutva feltárta a barlang főágát egészen a ma Színháznak nevezett teremig. A barlangot és a felette húzódó felszínt feltérképezte, a barlangról mindenre kiterjedő részletes leírást készített. Munkája a térképek mellékletével együtt 1831-ben jelent meg nyomtatásban magyarul, majd német nyelven is. Vass sikeres munkásságát nem követte a barlang látványos fejlődése. Bár a Baradlát 1835-ben felkereső angol utazó, John Paget arról számolt be, hogy az hazánkban, sőt külföldön is ismert kirándulóhely, de megóvásáért keveset tesznek.
