Szent Imre templom Rönök
Rönök, Rönöki Szent Imre templom, Szent Imre tanya, Magyarország
A rönöki Szent Imre templom helyén már az Árpád-korban is templom állt, melyet egy viharkár miatt 1898-ban le kellett bontani.
Az új templom alapkövét 1902. november 9-én tették le, és Baumgarten Sándor építész tervei alapján épült. A Szent Imre templom hossza és magassága 35 méter, szélessége 15 méter. Az építés költsége százezer korona volt. A kőfaragó munkákat olasz mesterek végezték, a három harang Temesváron készült, Novotny Antal műhelyében. A felszentelésre 1904. pünkösdvasárnapján került sor. Az akkori plébánoshoz, Bartl Józsefhez még négy község tartozott: Borosgödör (Inzenhof), Jakabháza, Rábafüzes és Sándorhegy.
A trianoni békeszerződés után a templom néhány méterre került az új határtól (a magyar oldalon maradt).
1945 után, mivel a határsávban volt, megtiltották a híveknek a templom látogatását. Egész pontosan 1951. december 9-ig funkcionált templomként, ezen a napon menekült nyugatra a Sibinger János által is említett plébános, Kőmíves János. A templom berendezését ezután elhordták, az épületet sorsára hagyták. A határőrség magasfigyelőként használta.
A szomszédos burgenlandi települések lakossága szomorú szemmel nézte a templom pusztulását, és mikor a politikai helyzet lehetővé tette, mozgalom indult a templom megmentésére. 1990. március 12-én Szombathelyen írták alá az egyezményt a rönöki Szent Imre-templom megközelíthetőségéről a Magyar Köztársaság Kormánya és az Osztrák Köztársaság Kormánya között.
A helyreállítási munkák 1990 szeptemberében kezdődtek. A torony keresztjét II. János Pál pápa 1990. augusztus 19-én szombathelyi látogatásakor áldotta meg. A felújított templomot 1992. szeptember 22-én szentelték fel. Az ünnepi szentmisét dr. Konkoly István szombathelyi és dr. Stefan László kismarton (eisenstadti) megyés püspökök vezette, több ezer hívő jelenlétében. Azóta rendszeresek a heti szentmisék. A Szent Imre-templom ma kocsival is könnyen megközelíthető.