Színháztörténeti és Színészmúzeum – Miskolc
Színháztörténeti és Színészmúzeum - Miskolc
A Színháztörténeti és Színészmúzeum a miskolci színjátszás történetének és színészóriásainak állít emléket.
A Miskolci Nemzeti Színház Miskolc belvárosában található a Széchenyi, illetve a Déryné utcában. A köztudatban az ország első kőszínházaként él, melynek első színtársulata 1815-ben a kolozsvári vándortársulat volt. Ebben a csodálatos épületegyüttesben található a Színháztörténeti- és Színészmúzeum, amely a színház múltját, művészeinek életpályáját mutatja be a vándorszínészet korától napjainkig.
A Színháztörténeti és Színészmúzeum Gyarmathy Ferenc színművész kezdeményezésére, a pesti Bajor Gizi Színészmúzeum mintájára jött létre. Működése középpontjában a Miskolci Nemzeti Színház és művészeinek múltja, tevékenysége áll, de figyelemmel kíséri a város amatőr színjátszását, bábszínházi életét, az operafesztivál működését is.
A múzeum anyaga két gyűjteményből alakult ki. Gyarmathy Ferenc (első szakmai munkatársa) elsősorban a művészek személyes emlékeit gyűjtötte – az egyéni sorsokat tükröző, dokumentáló tárgyak, iratok adták induláskor a törzsanyagot, majd 2001-ben újabb jelentős emlékanyaggal gazdagodott a gyűjtemény, melyben plakátok, műsorfüzetek, előadásfotók találhatók. 2012-től a miskolci opera-és táncművészet (operafesztivál) illetve bábjátszás anyaga is itt található.
Az első traktus a miskolci színjátszás kezdeteit eleveníti fel, ahol színjátszásunk számtalan jelentős személyisége megfordult. Rájuk emlékeztetnek többek között a klasszicista épület bolthajtásos kapubejáratának márványszobrai. A tárlat megidézi a nyitó díszelőadás kulcsszereplőit, Jókainé Laborfalvi Rózát és Egressy Gábort éppúgy, mint a XX. század polgári színjátszás legjelentősebb direktorait. A művészek személyes emlékanyaga közül kiemelkedik a magyarországi pályáját Miskolcon kezdő színésznő, Dajka Margit relikviagyűjteménye.
Az emeleti kiállítótermek az 1857-ben átadott második miskolci kőszínház működését mutatják be. A következő kisteremben a Latabár- dinasztia bemutatása történik. A XX. század színészóriásai közül is sokan indultak e város színpadáról: archív felvételekről többek között Bilicsi Tivadar, Bessenyei Ferenc mesél a miskolci színjátszás nagy pillanatairól. A kiállítás legnagyobb egysége a nagyterem, ahol a látogató imitált színpadi közegben érezheti magát a kulisszák mögötti világgal, a szcenikai tervek (díszlet- és jelmeztervek, muzeális és kortárs jelmezek, kellékek és díszlet-makettek), személyes tárgyak között, működésbe hozhatja a hajdani világosító pultot és jelmezeket próbálhat fel.
A múzeum helyet ad ismeretterjesztő előadásoknak, szakköröknek, tehetséggondozó illetve felzárkóztató programoknak, táboroknak, baráti köröknek, múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, vetélkedőknek, könyv- és folyóirat bemutatóknak és egyéb rendezvényeknek.
Nyitvatartás: Hétfő kivételével minden nap 9-17-ig.,
Jegyárak: Teljes árú jegy 1000 Ft/fő, Általános diák jegy (26 év alatt) 500 Ft/fő, Általános nyugdíjas jegy (nyugdíjas igazolvány felmutatásával) 500 Ft/fő.