Szegedi Paprika Múzeum Ópusztaszer
Ópusztaszer, Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Szoborkert tanya, Magyarország
A “Szegedi paprika” történetét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Rotundája, állandó kiállításként mutatja be.
A kiállítás az elmúlt két évtizedben a szegedi Felső-Tiszaparton működő Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeumban volt látogatható, de 2018 decemberében az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Rotundája ad otthont a tárlatnak. A kiállítás célja átfogó, hiteles képet adni a paprika termelésének meghonosodásáról és előállításáról. Az eredeti ipartörténeti és tárgyi néprajzi emlékek bevezetik az érdeklődőt a paprikatermesztés- és termelés, illetve a fajtanemesítés történetébe és világába.
Szeged környékén feltehetőleg a szeged-alsóvárosi ferencesek kezdték el termeszteni a paprikát, majd innen terjedt el a környékbeli tanyavilágban. Szeged környéke, a Tisza folyó völgye, különösen alkalmas a paprika termesztésére: a magas napsütéses órák száma, a talajadottságok, a szegediek termesztési tapasztalatai és kísérletező kedve mind hozzájárultak a paprika sikeréhez, formálták a szegedi paprika színét, ízét, aromáját.
Az első paprikaőrlő malmot 1859-ben Szegeden létesítették a Pálfy testvérek, s ők honosították meg 1876-ban a paprika gőzmalmi feldolgozását is. Akkoriban a környékben egyre többen kezdtek paprikaőrléssel foglalkozni, így például Kotányi János és Pick Márk is. A XIX. század végére a paprika – tört, zúzott, őrölt, egész formában – Szeged vezető kereskedelmi árujává nőtte ki magát.
Kalocsán is létesült 1891-ben paprikaőrlő gőzmalom. A város azonban csak az első világháború után kapcsolódott be a hazai paprikaüzletbe, miután az ottani paprikamalmosok jól képzett paprikamolnárokat telepítettek át Szegedről. 1917-ben a világon elsőként Kalocsán létesítettek paprikakísérleti állomást.
A sokat emlegetett szegedi paprika gyűjtőfogalom. A szegedi paprika Szeged környéki tájkörzetekben terem, a várostól délre és nyugatra fekvő fekete földeken, barna, homokos talajokon. Például Hattyason, Gyálaréten, Domaszéken, Nagyszéksóson, Szentmihálytelkén és Röszkén.
Az 1940-es évekig a magyar paprika természetes módon erős volt. Az édes, félédes őrleményekhez az alapanyagból a csípős részeket el kell távolítani. Ez a folyamat volt a paprikahasítás: a paprika csumáját levágták, a termést felhasították, kifordították az ereket kézzel kikaparták.
A burgonyafélék családjába tartozó paprika latin neve a Capsicum annuum: a capsis latinul csípést jelent. Az egyik legjobban ismert magyar hungarikummá vált az elmúlt évtizedekben. A csípősséget a paprikából nyerhető kapszaicin vegyület, illetve annak mennyisége adja. Ennek a vegyületnek azonban nem csak élvezeti értéke van: fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatása miatt gyógyszerekben is megtalálható. Szent-Györgyi Albert magyar orvos, biokémikus és kutató, először a szegedi paprikából vonta ki a fontos vitamint, 1941. június 13-án jegyeztette be találmányát. A C-vitamin felfedezéséért 1937-ben Nobel-díjat kapott. A két világháború között 20 paprikamalom működött, tízezer termelő termelte a paprikát és számtalan kereskedő dolgozott azon, hogy a szegedi paprika messzi földre eljusson a világ összes pontjára.
A paprikaipart 1949-ben államosították, s a kisüzemek, malmok összevonásával az 50-es évek elején megalakították a Szegedi és a Kalocsai Paprikafeldolgozó Vállalatokat. A privatizációt követően a termelést a Szegedi Paprika Rt., illetve 1999-ben létrehozott Kalocsai Fűszerpaprika Rt folytatja.
A paprika a magyar identitás szerves része lett, gasztrokultúránk szenteleme. Ha külföldre utazunk, vendéglátóinknak szívesen viszünk őrölt paprikát. Külföldi vendégeink mindig megcsodálják ételeink élénkpiros színét, a paprikával gazdagon fűszerezett ételt pedig határainkon túl „magyaros”-nak nevezik. A fűszer nemzeti ételeink alapvető hozzávalója, nélküle nincs is halászlé, pörkölt, töltött káposzta és hortobágyi húsos palacsinta sem.
