Jász Múzeum Jászberény

Jász Múzeum

A Jász Múzeum a Jászság történeti, néprajzi értékeit mutatja be, ahol megtekinthető a Honfoglaláskori süvegcsúcs, Jászkürt-Lehel kürtje és rengeteg jászsági emlék.

Jászberény az Észak-Alföld régióban a Jászság központjában fekszik a Zagyva folyó jobb partján, mely még tele van rejtelmekkel. A jászok büszkék hagyományaikra, kulturális értékeikre és nem utolsó sorban nagyon vendégszerető emberek. A kistérségben sok hagyományőrző és kulturális rendezvény van. Mindegyiknek megvan a maga tradicionális és kulturális jelentősége. Például a Jászsághoz szorosan kötődik a Lehel-monda, és Lehel kürtjének tisztelete, melyet a néphagyomány szerint Jászfényszaruban találtak meg.

Jászberényben található az ország egyik legrégibb múzeuma, az 1874-ben alapított Jász Múzeum, ahol jász történelmi emlékek, valamint Jászberény és a jászság szimbóluma, nemzeti ereklyénk, az elefántcsontból faragott Lehel kürtje látható, melyhez egyik legszebb hősi regénk, a Lehel-monda fűződik.

Élet a jászok földjén állandó kiállítás a Jászság természeti adottságai mellett, történeti, néprajzi értékeit, az itt élő emberek szokásait, népéletét mutatja be. A néprajzi kiállításrészben kapott helyet a hagyományos paraszti gazdálkodás szinte minden jászsági emléke, például a módos redemptus ház festett bútorgarnitúrája. A kiállítás emléket állít a Jászság jeles szülötteinek is, Dérynétől Rácz Aladárig, Székely Mihálytól Bedekovich Lőrinc földmérőig, aki az első, máig hiteles térképeket készítette a Jászságról.

Lehel kürtje ismereteink szerint a X-XI. században Bizáncban készült. A gazdagon díszített elefántagyar kürtöt eredetileg valószínűleg a bizánci cirkuszi játékok alkalmával használták. Erre utalnak a kürt felületének magas művészi értékű, gazdag faragványai is. A török hódoltság után a kürt képe rákerült Jászberény város, valamint a jászsági községek címereire, és pecsétjeire.

A szabadságharc gyermekhősei emlékállítás másutt nincs hazánkban, így kuriózumnak számít az itt látható szerény, de érdekes anyag, mely emléket állít az 1849. április 4-i tápióbicskei csatában részt vett gyermekhősöknek, akiknek történetét felkutatták, s akik között több jászsági fiatalt is találtak. A későbbi múzeumalapító Sipos Orbán 14 évesen állt be a vörös sipkások közé.

Jászberény kulturális életének egyik legjelentősebb rendezvénye a Jászok Világtalálkozója. 1998-ban megrendezett világtalálkozón választotta meg a Jászság újkorának első jászkapitányát, akinek legfőbb feladata a jász hagyományőrzés támogatása, a jász identitás erősítése.

Nyitvatartás:

Május 1-október 31: Kedd–Péntek 9.00-17.00 óráig,  Szombat – Vasárnap 9.00-17.00 óráig
November 1-április 31: Kedd–péntek 9.00 -16.00 óráig

Jegyárak: Felnőtt 700 Ft/fő, Diák/Nyugdíjas 500 Ft/fő, Tárlatvezetés 2000Ft.

Jász Múzeum

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!