Tisza-tó átevezést és átúszást rendeznek augusztus 7-én
A versenyre, augusztus 3-ig, csak előzetesen lehet nevezni, a helyszínen erre már nem lesz lehetőség.
1983 óta rendeznek átúszást a Tisza-tavon, amely idén nyáron – a Balaton-átevezés és átúszás mintájára – már az evezés szerelmeseit is várja.
2021-ben ugyanis nem csak átúszást, hanem átevezést is rendeznek az ország egyik legszebb vízi helyszínén, a Tisza-tavon.
Az eseményen bérelt illetve saját kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy akár sárkányhajóval lehet teljesíteni az Abádszalók-Kisköre-Abádszalók közötti 8 kilométeres távot.
Az átúszás során oda-vissza 3,5 kilométert kell teljesíteni az Abádszalóki-medencében a Telekháti-szigetig.
Fontos, hogy a Tisza-tó átevezés és átúszás közös rendezvény, ugyanakkor a két eseményre külön nevezést kell leadni.
A szervezők az úszó eseményre maximum 1000 nevezést fogadnak el, a létszám elérésekor a nevezést azonnal lezárják.
Amennyiben az Országos Meteorológiai Szolgálat 2021. augusztus 05. 13:00 órás hivatalos előrejelzése alapján az időjárási körülmények alkalmatlanok az esemény lebonyolítására, a szervezők az esőnapra teszik át az eseményt. Esőnap: 2021. augusztus 14. és augusztus 21.