Sport Balaton-átevezés 2024 Zamárdi – Tihany 2024. július 27-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Zamárdi-Tihany közötti Balaton-átevezést. Sport 2023. december 4. Bacsó Attila
Sport Balaton-átúszás 2024 2024. július 20-án rendezik meg hazánk egyik legnagyobb tömegsport rendezvényét, a több mint négy évtizedes hagyományokkal bíró Balaton-átúszást. Sport 2023. október 12. Bacsó Attila
Itthon A Tisza-tó közepén álló Bölömbika-kilátó lett az Év Kilátója 2021-ben Az év kilátójának a különlegessége, amelyet az idén adtak át, hogy csak vízről lehet megközelíteni kajakkal, csónakkal vagy suppal. Itthon 2021. október 26. Szabó Zoltán
Tisza Tisza-tó átevezést és átúszást rendeznek augusztus 7-én Az átúszás 3,5, valamint az átevezés 8 kilométeres távja akár egymás után is teljesíthető, ezt külön éremmel jutalmazzák a szervezők. Tisza 2021. július 30. Halász Gabi
Sport SUP-bajnokságok versenyeinek ad otthont három szabolcsi település A nyári ASG SUP-bajnokságnak, illetve a II. SUP Magyar Kupa versenyeinek Szabolcsveresmart, Géberjén és Levelek lesz a helyszíne. Sport 2021. május 5. Halász Gabi