Két vízre épített, többszintes kilátóval gazdagodott a Tisza-tó

Két új kilátó lehet célpontja a Tisza-tavi kirándulásainknak: az egyik a Bölömbika kilátó a Ravasz-háton, míg a másik a Fattyúszerkő kilátó a Csapói Holt-Tiszán található. Érdekességük, hogy csak vízen, csónakkal, suppal tudod megközelíteni!

Kizárólag vízi úton megközelíthető kilátókat adtak át szombaton az aktív- és ökoturisták számára a Tisza-tó Poroszlói medencéjében.  A Békatutaj Egyesület által épített mindkét kilátótorony kilenc méter magas. Felső szintjükről belátni az egész Poroszlói medencét.

A beruházás a vízitúrázók számára hiánypótló, hiszen az ökoturizmusáról méltán híres Tisza-tó belső részein rendkívül kevés a kikötésre alkalmas terület. A kilátók várhatóan kajakos, kenus és SUP túrák gyakori célpontjává válnak majd.

A tornyok olyan jellegzetes védett madárfajokról lettek elnevezve, melyek közvetlenül az építmény környezetében is gyakran fellelhetőek. A Poroszlóhoz közeli Csapói Holt Tisza mentén létesült Fattyúszerkő kilátó megtartotta a szigeten korábban állott torony nevét, hiszen a Tisza-tó ezen szakaszán gyakran látni a víz színét súrolva repülő fattyúszerkő csapatokat.

Nem elégedhetünk meg azzal, hogy a Tisza-tó első osztályú természeti környezetet kínál. Ahhoz, hogy a vízitúrázók számára vonzó célpont legyen, szükséges az infrastruktúra fejlesztése is. – Mondta el Hajdú Dániel, a Békatutaj Egyesület elnöke.  – A szabadidő kulturált eltöltéséhez szükség van a két új kilátóhoz hasonló kellemes, nyugodt pihenőpontokra, ahol a túrázó a természet közepén érezheti magát, és egyúttal jobban meg is ismerheti azt. Reményeink szerint a Tisza-tavon tovább nőhet még az ilyen csendes megfigyelésre alkalmas pihenőhelyek száma.

Mindkét kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte modern, mégis a tájba illeszkedő stílusban. Olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, ami egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik, és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan pásztázzák a környéket. A tervezéskor és a kivitelezéskor is fontos szempont volt az időtállóság, ezért mindkét kilátó alapja horganyzott acél, míg a felépítmény vörösfenyőből készült.

A harmincöt millió forintból megvalósult fejlesztést az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosság finanszírozta. A kilátók fenntartása közösségi finanszírozással fog megvalósulni.

Az új épületek átadásának pillanatában már tizenöt helyi turisztikai szolgáltató írt alá együttműködési megállapodást, melyben azt vállalták, hogy a következő években pénzzel és/vagy saját munkájukkal támogatják az épületek állagának megóvását, hogy azok minél tovább szolgálhassák az ide látogatókat.

Páratlan kilátás

A Csapói Holt-Tiszán megépült Fattyúszerkő kilátó környékén korábban már állt egy kilátó. Kikötni egy stégen lehet és a nádason keresztül, egy pallóúton lehet bejutni a kilátóra, ahonnan a Poroszlói-medencét, illetve a Csapói Holt-Tiszát lehet belátni. A madarászok számára ismét közkedvelt hellyé válhat, hiszen korábban is madármegfigyelő torony állt itt.

A Ravasz-hátnál épült Bölömbika kilátót Újlőrincfalva környékéről lehet megközelíteni.

Ez egy hínárral benőtt, kevésbé forgalmas, ám annál csodálatosabb helyen áll. Ennek az a különlegessége, hogy csak vízről lehet megközelíteni. Ehhez a kilátó alatt lehet kikötni, és egyből az első lépcsőfokra lépve felmenni a tetejéig, ahonnan a Kis-Tiszát, a Poroszlói- és a Sarudi-medencét lehet szemügyre venni.

Mindkét kilátót Komáromi Tas építészmérnök tervezte, aki ezeket modern, ám mégis a tájba illeszkedő stílusban tervezte meg. Olyan könnyed, átlátható szerkezetet álmodott meg, ami egyszerre lehet látható azok számára, akik keresik és láthatatlan azoknak, akik csak gyorsan átpásztázzák a környéket.

Mind a Ravasz-háton, mind pedig a Csapói Holt-Tiszán lévő alapja horganyzott acél, ami 3 és 4,5 méterre van a talajban, a felépítmény pedig vörösfenyőből készült. A csomópontokban is horganyzott acélszerkezetek biztosítják a kilátók stabilitását.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!