Újra forog a Vízimalom helyreállított kereke a Vácrátóti Botanikus Kertben

Elkészült a Kis-tó és környezetének rekonstrukciója a Vácrátóti Botanikus Kertben.

A beruházás az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával, valamint a fenntartó Ökológiai Kutatóközpont saját forrásából valósult meg.

A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert hazánk leggazdagabb élőnövény-gyűjteménye és ökoturisztikai attrakciója, amelyet egy 200 éves történeti kert foglal magába. A kert évente több mint százezer látogatót fogad.

A romantikus tájképi kert vizekben is bővelkedik. Az összesen öt tóból álló tórendszert a Kertet átszelő Sződrákosi-patak táplálja.

A vízfelületeknek fontos szerepük van a tájképi kertrészek harmonikus és esztétikus látványában, de azok mikroklímájának alakításában is, s egyben az öntözővizet is biztosítják. Fenntartásuk jelentős kihívás, a vízi létesítmények rekonstrukciója pedig időről-időre magas forrásigényű beruházási feladat.

Az egyedi sziklaformációkkal, vizekkel és építményekkel tagolt különleges kertrész fejlesztésének első ütemében helyreállított Kis-tó és vízszabályozási rendszer immáron lehetővé teszi, hogy a Vízimalom kereke is újra forogjon, amelyet több éves kényszerpihenőt követően az Intézmény saját erőből állított helyre.

A következő években folytatni kívánják mind a vízi létesítmények, mind a kerti építmények rekonstrukcióját, hogy a néhány év múlva 75 éves fennállását ünneplő, egyszerre természetvédelmi és műemléki oltalmat élvező létesítmény folyamatosan fejlődjön és a jeles évfordulóra mindenki örömére régi fényében pompázzon.

A vácrátóti Botanikus Kertet Vigyázó Sándor gróf alapította. Hatalmas területén 13 ezer fajta növény él. A természetközeli és a geometrikus kertrészek között kacskaringós utak vezetnek, látogatható botanikai gyűjteményei a fásszárú növények, a rendszertani, az évelő, a sziklakerti és az üvegházi gyűjtemények.

Nyitvatartás

Szabadtéri gyűjtemények:
március 1. – november 1. minden nap: 8:00 – 18:00
november 2. – február 28. minden nap: 8:00 – 16:00
Pénteki egyedi nyitvatartás: április 28-tól augusztus 25-ig: minden pénteken: 8:00–20:00

Beltéri Kiállítóterek:
március 1. – november 1.: 8:30-17:30
Hétfőnként az üvegházak növényvédelmi okokból zárva tartanak.
november 2. – február 28.: 8:30-15:30
Hétfőnként az üvegházak növényvédelmi okokból zárva tartanak, kivétel ünnep és munkaszüneti napokon.

Belépőjegy árak

Felnőtt 2 200 Ft/fő
Felnőtt, hétfőtől-csütörtökig munkanapokon 1 800 Ft/fő
Nyugdíjas / Diák (közoktatásban 7–18 éves) / Pedagógus egyéni 1 500 Ft/fő
3 éves korig a gyermekek a kertet díjtalanul látogathatják.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!