Kifordítják az Ócsai Tájházat április 24-én, a Népviselet Napján
Április 24-én, 10-14 óra között, a tájházegyütteshez tartozó 4 porta nagykapuja előtt, vitrinekben tekinthetők meg a viseletekhez köthető tárgyegyüttesek.
Az idén 7. alkalommal indul útjára az Egy nap népviseletben – Népviselet Napja kezdeményezés április 24-én. Az Ócsai Tájház immár negyedik éve csatlakozik a kezdeményezéshez, annak érdekében, hogy a helyi viseletet népszerűsítse és általában a Kárpát-medence gazdag viseletére irányítsa a figyelmet.
Azért, hogy a pandémia miatt zárva tartó intézmény értékei továbbra is eljussanak a nagyközönséghez, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság fenntartásában lévő intézmény több virtuális kezdeményezést is indított.
Ezúttal a 19-20. század fordulóján élt ócsai, polgárosodó parasztság viseletét bemutató Népviseleti Babagyűjtemény kerül fókuszba, ami 2008 óta az Ócsai Tájház egyik legnépszerűbb kiállítása.
A „kifordított tájház” alkalmával a viseletekhez köthető tárgyak a tájházegyütteshez tartozó négy porta nagykapuja előtt felállított vitrinekben lesznek megtekinthetőek április 24-én (szombaton), 10 és 14 óra között.
A bemutatott tárgyak között lesznek hímzett zsebkendők, cérna-, és felsőkendők, hímzés motívumok és a varráshoz, hímzéshez kapcsolódó egyéb apró tárgyak is.
A vitrines kiállítások pontos helye:
- Lőrinc u. 1.
- Lőrinc 5.
- Dr. Békési u. 4.
- Dr. Békési u. 6. nagykapui
Az érvényben lévő országos szabályozásnak megfelelően a maszk viselése kötelező. A szervezők kérik a látogatókat, hogy tartsák be az előírásoknak megfelelő távolságot, és ne érintsék a vitrineket a fertőzés veszély minimalizálása érdekében. Az ingyenes rendezvény eső esetén elmarad.