A meghitt Zirci Ciszterci Apátság a Bakony erdejének sűrűjében

III. Béla király 1182-ben alapította meg a Zirci Ciszterci Apátságot, mint a ciszterci rend magyarországi központját.

A templom és a monostor több évtizeden át épült, román stílusban. Az első szerzetesek a rend francia szülőföldjéről, a clairvaux-i apátságból jöttek. Az alapító, III. Béla halála után fia, Imre király is támogatta az építkezést, és oltárt is alapított.

fotó © Zsák Judit | Csodálatos Magyarország

A török időkben elnéptelenedett az apátság, másfél évszázadon át Zirc teljesen lakatlan volt. Az első állandó telepesek csak 1715-ben, az első három szerzetes 1726-ban költözött Zircre, és újra elindult a szerzetesi élet az apátságban.

Ekkor épült fel a rendház és az új templom is

fotó © Zsák Judit | Csodálatos Magyarország

Az 1800-as évek közepén tovább bővült az épületegyüttes, kialakították a klasszicizáló templomhomlokzatot.

A szocializmusban feloszlatták a rendet, a szerzeteseket elűzték. 1989-ben újra szerzetesek költöztek az akkorra már rossz állapotban lévő apátságba. 2012-ben elkezdték az épületek felújítását, és 2013-ban be is fejezték.

fotó © Zsák Judit | Csodálatos Magyarország

A különlegesen szép, országosan is kiemelkedő jelentőségű templom főoltára Magyarország legnagyobb, barokk stílusban készült oltárépítménye.

fotó © Zsák Judit | Csodálatos Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!