A kerepesi Kálvária-domb, ahol a település első temploma állt

A Kálvária-domb Kerepes déli szélén, a Szilas-patak partján magasodik.

A dombra épült középkori eredetű templom eleinte igen keskeny épület lehetett, valószínűleg egyhajós, gótikus jelleggel, amelyhez később kápolnaszerű toldást építettek.

A templomot 1730 körül Grassalkovich restauráltatta, majd 1769-ben ismét javítottak rajta, 1840-ben pedig orgonával és új padokkal díszítették. A templom zsindelytetőjét szinte évente javították, oltárait díszítették, kriptáját viszont 1868-ban lezárták, többé nem temettek oda.

A plébánia 1734-ben készült el a falu közepén, majd kápolnát is emeltek mellé Szent Rókus tiszteletére. Aztán az 1907. augusztus 7-én támadt viharban villám csapott a toronyba, a fazsindely lángra kapott. A tüzet ugyan sikerült gyorsan eloltani, de a tornyot vissza kellett bontani, és az életveszélyre hivatkozva az uradalom tisztjei bezáratták a Kálvária-dombi templomot. Nem sokkal később a templom romjait és földterületét közönséges árverésen eladták.

A dombtetőn jelenleg három feszület és néhány kőemlék áll.

fotó © Petró Róbert Migo | Csodálatos Magyarország

fotó © Petró Róbert Migo | Csodálatos Magyarország

fotó © Petró Róbert Migo | Csodálatos Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!