Csodák Palotája Budapest

Csodák Palotája

A Csodák Palotájában helyben várnak az élmények és kalandok, ahol a család minden tagja átélheti a tudomány varázsát!

A Csodák Palotája egy science center „tudományos élményközpont”, ahol interaktív módon ismerkedhetnek meg a látogatók a tudomány csodáival. A Csopa egy 5000 nm-es tudományos szórakoztató központ, több mint 250 játékkal, előadóteremmel és laborral, 3 élményvetítővel, 4 szabadulószobával, rendezvénytermekkel, lombikból iható koktélokkal, biliárdfoci pályákkal, különleges csocsókkal és 27 interaktív asztallal.

A három tematikus és időről időre változó kiállításaikkal, a tudományos területet érintő szabadulószobákkal, látványos és nem hétköznapi módon készült rövid filmjeikkel mind az öt érzékszervet megdolgoztatják.

  • A legkisebbek élményszerűen fedezhetik fel a fény, erők és az elektronok játékát.
  • Az iskolás gyerekek a saját játéktapasztalataikat már összeköthetik a tanultakkal, élményszerűen tapasztalják meg a természettudomány törvényeit.
  • A fiatal szülők végre belevethetik magukat a játékba gyerekeik partnereként, sőt versenyezhetnek is!
  • A kamaszoknak és a felnőtteknek ideális találkozóhely, ahol tesztelhetik testi és szellemi képességeiket, felfrissíthetik tudásukat.
  • Az ötvenen túliak újra részesülhetnek a felfedezés örömében és felfrissíthetik ismereteiket is.

Programok

A Családi programokban megtalálható a fura kerekű autó, a Mágneses ösvény és a a Tükörlabirintus, de kezet foghatsz magaddal 1 kézzel, beülhetsz a Holdjáróba, majd landolhatsz a Marson, szelfizhetsz a legnagyobb tudósokkal, a végtelen közepén állhatsz a Tükörszobában, egy fotó erejéig űrhajóssá válhatsz, majd próbára teheted a logikád. Ámulj az Öveges színpad előadásain, majd a Richter Gedeon laborban izgalmas kísérletek várnak!

A Csipet Csopa útvonal a legkisebbekkel járható be, amely kifejezetten az óvodás korosztály számára készült, amely önfeledt szórakozást nyújt és még fejleszti is a kicsiket! Található itt Kerengő érme – finommotoros koordinációt, szem-kéz koordinációt fejleszt, Táncoló labda – szem-kéz koordináció, Bársonyos hárfa – taktilis észlelés, differenciálás fejlesztése, Taposó labirintus – mozgáskoordináció, egyensúlyérzék fejlesztése, koncentráció, figyelem fejlesztése, és még természetesen rengeteg fejlesztő attrakciókat tartalmaz az útvonal.

Buborékos show – minden szombaton és vasárnap várja a kíváncsi látogatót, ahol megtudhatjuk – Mi is az a buborék? Miért gömbölyű? Mekkora a világ legnagyobb buboréka? Mitől marad meg egy molnárka a víz felszínén?

Tudományos SHOW – az Öveges színpadon, ahol minden nap 4 alkalommal ámulhatunk a tudományos kísérlet bemutatóin. Az előadások időpontja: H-V: 10:30, 12:30, 14:30, 16:30, Honlapjukon a napok neveire kattintva tekinthető meg a napi részletes program. Az Öveges színpad előadásainak megtekintését a belépőjegy ára tartalmazza.

A CSOPA mint randihelyszín, ahol a játék és a képességtesztek alatt nagyon sok minden megtudható a másikról, ahol ellehet tölteni akár 3-4 kellemes órát, ahol közös élmény szerezhető.

Kedvezményes randicsomagok

  • 1. RANDICSOMAG SZABADULÓSZOBÁVAL: 8000 Ft/fő, eltölthettek akár egy egész napot a Csopa játékaival
    és megfejthetitek az egyik szabadulószoba titkát.
  • 2. RANDICSOMAG SZABADULÓSZOBÁVAL ÉS MOZIVAL: 8600 Ft/fő, eltölthettek akár egy egész napot a Csopa játékaival és egy különleges moziélmény részesei is lehettek, 5D, 9D és Körmozi vetítéseik közül tetszőlegesen lehet választani, és megfejthetitek az egyik szabadulószoba titkát.

Extra Attrakciók

A Szabadulószoba egy remek alkalom, hogy kipróbáljuk, milyen élvezetes kiszabadulni egy bezárt szobából, pusztán a logikának köszönhetően! Fejtörők és logikai összefüggések segítenek majd, hogy egyre közelebb jussunk a kijárathoz. Nincs szükség lexikális tudásra, ellenben az együttműködés, kreativitás, mind kellenek majd a bent töltött idő alatt. A szobák különböző, tudományos területeket érintenek, amihez egy izgalmas történet és annak megoldása párosul. 12 éven aluli gyermek csak felnőtt kísérettel mehet be a szabadulószobába. A szabadulószobában 2-5 fő játszhat egy időben, a játékidő 45-50 perc. A szabadulószobák ára Csopa belépőjegy váltása mellett: 8000 Ft/játék.

Ne hagyd ki te sem ezt az élményt, szeretettel várnak Óbudára a Csopába, ahol játszva megismerhető a minket körülvevő csodálatos világ!

Nyitvatartás: Hétfő – Vasárnap 10:00-19:00-ig.

Jegyárak: Csopa felnőtt belépőjegy: 5500 Ft.,  Csopa gyerek/diák/nyugdíjas belépőjegy: 4000 Ft., Családi élménycsomag Szabadulószobával  (2 felnőtt + 2 gyerek részére) 24000 Ft, vagyis 6000 Ft/fő, Családi élménycsomag Szabadulószobával, Mozival (2 felnőtt + 2 gyerek részére) 26400 Ft, vagyis 6.600 Ft/fő.

Csodák Palotája

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!