ByeAlex és a Slepp, vendég: Molnár Tamás / Plázs Siófok / 2026.07.24.

Siófok, Plázs Siófok, Petőfi sétány, Magyarország

2026. július 24-én ByeAlex és a Slepp koncert a siófoki Plázson vendég Molnár Tamás!

ByeAlex, polgári nevén Márta Alex Fonogram-díjas magyar énekes, dalszerző, producer, frontember. Bár korábban már több kislemeze megjelent, valójában az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar nemzeti válogatójában, A Dalban tett szert ismertségre. Kedvesem című szerzeménye képviselte Magyarországot a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben, amelyet maga adott elő és a versenyen 10. helyezést ért el.

ByeAlex Magyarország egyik legismertebb zenésze. Zenekara, a ByeAlex és a Slepp évek óta headliner a legnagyobb magyar fesztiválokon és rendszeresen teltházasak a klubkoncertjeik is. A zenekara mellett rendszeresen jelenik meg szólóelőadóként is. 2016 és 2022 között zsűritagja és mentora volt az X-Faktornak.

Molnár Tamás Artisjus, Fonogram és Petőfi Zenei Díjas dalszerző, énekes az egykori Anti Fitness Club és Jetlag zenekarok alapítója. 2022-ben jelent meg első szólóalbuma, amit a MÜPA Fesztiválszínházában mutattak be teltház előtt. Ettől az évtől Molnár Tamás néven már zenekari felállásban viszi színpadra eddigi életművének legfontosabb dalait.

A 2024-ben megjelent második szólólemezének középpontjában a közreműködések állnak. A kollaborációk sorát a Majkával közös Azt beszélik a városban nyitotta, ami már több mint 15 millió megtekintésnél jár, Fonogram díjat kapott, mint „Az év hazai rap vagy hip-hop hangfelvétele” és az elmúlt évek talán legmegosztóbb dalaként tartják számon. Tamás számos nyilatkozatában kendőzetlen őszinteséggel vallott a függőségeivel folytatott küzdelméről, amit a Hiperkarma főhős Bérczesi Róberttel dalba is öntöttek. A közös történetükből született „Nélkülem” is bizonyítja, hogy Tamás szólóidentitásával a mély mondanivaló, az időtlen zeneiség és a letisztult látvány háromszögében talált magára.

ByeAlex Molnár Tamással 2026 júliusában színpadra lép Siófokon. Kapunyitás: 19:00

A Siófok Plázs hivatalos jegyértékesítő partnere a JEGYVASARLAS.HU

Plázs Siófok jegyek IDE KATTINTVA kaphatók!

Siófok, Plázs Siófok, Petőfi sétány, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!