Szent Orsolya templom Sopron
Szent Orsolya templom Sopron
1862-64 között épült romantikus-neogótikus stílusban Sopronban a Szent Orsolya templom Handler Frigyes tervei szerint Handler Nándor művezetésével.
Az 1746-ban épült egykori zárda és a ma is működő iskola épületei között emelkedik a 30 méteres karcsú, nyolcszögű tornyú Orsolyita templom.
A templom 1862-64 között épült romantikus-neogótikus stílusban Handler Frigyes tervei szerint Handler Nándor művezetésével.
A belső építészeti megoldásainak többsége – a csúcsíves nyílások, a vékony, színezett fejezetű oszlopokról induló bordák – is a gótikát idézi. A főoltár és a mellékoltárok, a szószék azonban romantikus és látható néhány 1740 körül készült szép barokk szobor is.
A II. világháborúban megsérült szélfogót Szakál Ernő restaurálta. A betört színes üvegablak közül az utcafront felőlieket az 1990-es években Reisner Ferenc akkori plébános pótoltatta, az oltár feletti ablakokat 2014. október 8-án áldották meg, és ugyanakkor helyezték el IV. Károly utolsó magyar király csontereklyéjét a Szent Angéla-mellékoltárnál egy fakeresztben.