A Hatvani Galéria egy szellemi-kulturális központ, ahol a képzőművészet jeles alkotóinak munkái csodálhatók meg.

Hatvan városa Heves vármegye nyugati kapujában, az Alföld és a Nyugati-Mátra találkozásánál fekszik, nevét sokan ismerik. A ma is látható műemlékek jó részét a Grassalkovichok építették, a Hatvanyak megőrizték, szépítették, az itt élők pedig évszázadok során tárgyi és szellemi értékek sokaságát hozták létre. A város sokrétű művelődési és kulturális igényeit több intézmény szolgálja, például a régi pompájában tündöklő Grassalkovich-kastély, amely a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumnak ad otthont. Emellett a belvárosban található a Hatvany Lajos Múzeum, valamint a Hatvani Galéria is, a Hatvani utca elején, amely az országos képzőművészeti, irodalmi és zenei rendezvények kedvelt színtere.

A Hatvani Galéria a csodálatosan megújult központi városrészben áll, mindössze száz méterre a Kossuth tértől. Az 1980-ban megnyílt művészeti intézmény helyén egykor a Doktay-féle ecetgyár működött, majd az épület átalakításával kiváló kiállítótér jött létre. A kétszintes galériát 1980. június 21-én avatták fel. Azóta számos nemzetközi, országos és helyi kiállítás, egyéni és csoportos tárlat otthona, köztük a legismertebbek: a Tájkép, a Portré, a Kisgrafikai, valamint az Országos Biennálék. A galéria nyári alkotótáborokat és képzőművészeti utcai tárlatokat is szervez, amikor a művészek a város különböző pontjain dolgoznak. A ma már összművészeti centrumnak is nevezett épületben helyet kaptak a nemzetközi gyermekrajz-kiállítások, a Kortárs Egyházművészeti tárlatok, a közelmúltban indult nemzetközi kisgrafikai biennálék, valamint önálló színészi előadóestek.

A Hatvani Galéria megálmodója Moldvay Győző újságíró, aki Hódmezővásárhelyről került Hatvanba. Először a Vörösmarty Mihály Művelődési Ház egyik nagytermében szervezett kiállításokat. Festő- és művészbarátai mindvégig támogatták galéria- és tárlatszervező munkájában: Kohán György, Szalay Ferenc, Csohány Kálmán, Fodor József, Németh József, Fejér Csaba, Erdős Péter, a Csikósok, valamint nagy tehetségű unokatestvére, Kurucz D. István, és még sokan mások. 1971-ben az első tárlatra szülőföldje, a Vásárhelyi Művésztelep alkotóit hívta meg.

A Magyar Tájak Biennálé címet viselő tájképkiállítás sorozat 1974-ben indult, amelyen a magyar képzőművészeti élet nagy generációja – többek között Barcsay Jenő, Csohány Kálmán, Kurucz D. István, Somogyi József, Mikus Sándor, Szabó Iván, Bernáth Aurél, Vecsési Sándor, Kiss István, Németh József, Szántó Piroska – is képviseltette magát. Azóta a biennálét évente vagy kétévente megrendezik, magyarországi tájak témájú festményekkel, fotókkal és más művészeti alkotásokkal.

Az Arcok és Sorsok Portré Biennálé szintén nagy sikert aratott 1977-ben. Az akkori középgeneráció tagjai közül Vecsési Sándor, Janzer Frigyes, Németh József, Kő Pál, Csíkszentmihályi Róbert és Kokas Ignác is szerepelt. A biennále mára nemzetközi rangot vívott ki, a művészek változatos technikákkal készült, kreatív munkáikat szakmai zsűri értékeli és díjazza. Az idei rendezvény, az „Arcok és sorsok – XXV. Országos Portré Biennále” 2025. október 4. és 31. között látogatható.

Moldvay Győző költő, író, újságíró, szerkesztő, 1925. június 12-én született Hódmezővásárhelyen. A művelődés mindeneseként fogott sokféle vállalkozásba. A Délsziget címen folyóiratot szerkesztett és adott ki saját pénzén. Évekig tanított, kórust, szimfonikus zenekart verbuvált, közben megjelentette első verskötetét ,,Magam körül” címmel. 1952 és 1954 között a Művelődési Ház igazgatójaként, 1955–56-ban a Vásárhelyi Szó, majd a forradalom idején a Vásárhelyi Nemzeti Újság szerkesztőjeként dolgozott. Bebörtönzése után szülővárosát el kellett hagynia. 1965 és 1970 között ismét Hódmezővásárhelyen tanított, majd 1971-ben végleg távozott, és az egri Népújságnál helyezkedett el, később a Hevesi Szemle társszerkesztője lett. Élete utolsó, jelentős időszaka Hatvanhoz kötötte: ő alapította meg a Hatvani Galériát, amelynek haláláig igazgatója volt. Általa szellemi-kulturális híd jött létre a hódmezővásárhelyi alföldi képzőművészet és a Hatvani Galéria, valamint az országos művészeti központ között, a galéria pedig valódi szellemi műhelyként működött.