Halász-kastély Kápolnásnyék

Kápolnásnyék, Halász-kastély, Deák Ferenc utca, Magyarország

Az 1810 körül épült Halász-kastélyt 1910-ben építtette át Halász Gedeon L-alaprajzú, manzárdtetővel borított, neobarokk kis kastéllyá.

A második világháború és az államosítás pusztításait követően 2016-ban adták át az eredeti pompájában felújított épületet a látogatóknak. Az épület kiállítótér és rendezvényközpont.

A napjainkban Halász-kastélyként ismert épület fő szárnyát ifj. Magyary-Kossa Péter, Fejér vármegyei főadószedő építtette 1810 körül. A korai klasszicista stílusú kúria tipikus példája volt a vagyonos köznemesség, a „táblabíró világ” építkezéseinek.

A Magyary-Kossa vagyon az asszony végrendeletének megfelelően nagyrészt unokaöccsére, nádasdi Sárközy Sándorra majd unokahúga házassága révén Halász Lázárra szállt. 100 évvel később ifj. Halász Gedeon bővítette, műszakilag korszerűsítette és neobarokk stílusú kis kastéllyá építette át százéves otthonát. Ugyanebben az időben, néhány szomszédos telek megvásárlása révén, nyugati irányban terjeszkedve igazi angolparkká formálták a korábbi kis díszkertet.

A kastélyépület a második világháború pusztításaitól lakhatatlanná vált. Az államosítás következtében pedig előbb a birtok nagy részét, majd a kastélyt, a melléképületeket, végül a meghagyott kis földet is elvették a családtól. Az új évezred elejére csupán a kastély tömege emlékeztetett az egykori nemesi otthonra.

A kastély újjászületésének folyamata 2014-ben vett igazi lendületet. A magyar kormány és az Európai Unió támogatásának, valamint a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány saját forrásainak és nem kevés munkájának köszönhetően 2016. június 25-én ünnepélyes keretek között avatták fel a kápolnásnyéki Halász Gedeon Központot, azaz a megújult Dabasi Halász-kastélyt, a 1,5 hektáros kastélyparkot és az Eseményközpontot.

Kápolnásnyék, Halász-kastély, Deák Ferenc utca, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!